23.rész

Kitérő...

 

SoHyun POV.  

 

Ahogy átszenvedtük magunkat a szűk ajtón elindultunk a standok melletti ösvényen. Mondanom sem kell, hogy elég fáradt voltam mivel az éjjel folyamán nem aludtam semmit. Így hát nyűgösen nekivágni az útnak, nem a legszerencsésebb... főleg nem velem.  
-Hát itt nem megyünk tovább. - hallottam meg elölről Rap Monster hangját. Ahogy feljebb ágaskodtam láttam, hogy néhány standdal van torlaszolva az út. Pontosabban a standok maradékával, mivel csak deszkák és egyéb dolgok voltak előttünk. - Ne nézzetek így rám! Azt hiszem, hogy muszáj lesz kerülnünk.
-De hát az még több időt vesz igénybe. - nyűgösködött mellettem V.
-Nem mondod? - csapta össze tenyerét Rap Mon döbbenetet tettetve - Kénytelenek leszünk az erdőn át menni.

Ekkor mindenki elhallgatott, volt aki csak hebegett-habogott, volt aki csöndben elfogadta a tényt - itt értem Jinre - és volt aki felháborodva kiabált. Az utóbbi JiMin, J-Hope és V volt.
-Mi az, hogy az erdőn át? - kérdezte vékony hangján JiMin.
-Ugye ezt te sem gondolod komolyan Rap Monster? - így J-Hope.
-Én biztos, hogy nem megyek. - durcizott Taehyung.
-Hagynátok szóhoz jutni NamJoont? - szállt be Suga.
-Köszönöm Suga. A kérdésetekre a válasz. Igen, az erdőn át fogunk menni. De J-Hope, komolyan gondolom és V, nem érdekel a nyápicságod vagy velünk jössz vagy meghalsz. Több választásod nincs. 
-De Rap Monster! Te is tudod, hogy mennyire veszélyes az erdő nappal is. Nem emlékszel arra amikor idejöttünk és oda mentünk keresni erdei gyümölcsöket? - fakadt ki Taehyung. 
Miről beszél?

-Hogy felejtettem volna el!? De hidd el Taehyung, hogy nincs más választásunk minthogy átvágjunk ott. Most kettővel többen vagyunk és fel vagyunk szerelkezve fegyverrel. Ez nagy előny. Akkor... mindenki fel van készülve?
-Min változtatna az, ha azt mondanánk nem. - tettem fel a kérdést.
-Semmin, de azért megkérdeztem. Indulás!!
Pár másodperc hezitálás után mindenki elindult Rap Mon után egyenesen az erdőbe. Mindenhol nyolc méteres, terebélyes fák gazdagították a környezetet. Még szép is lenne, ha nem élnének benne az ellenségeink. 
-Aúú!! - vágódta el egy nem is tudom miben, el kezdek tapogatózni, hogy megtudjam mi az. Amikor a kezembe fogom JungKook rávilágít én pedig abban a szekundumban felsikítok és eldobom - Mióta lehet ez itt? 
-Fogalmam sincs, de állj fel. - segített fel a földről V - Jól vagy?
-Ühüm. - mondtam parázva.
-Nézzetek a lábatok elé, meg úgy mindenhova. - mondta NamJoon.
-Jókor beszélsz! - háborodok fel, de azért csendben tovább megyek. 

Egy kész örökkévalóságnak tűnt amíg elérkeztünk a rengeteg széléhez. Már nagyon fáradtak voltunk és a nap is lemenőben volt. Az ég már a narancs és piros színeiben pompázott, mi nekünk pedig az utunkban volt még a vidámparkot körülvevő kerítés. 
-Akkor másszunk! - ropogtatta meg ujjait Sissy barátnőm, én pedig csak bámultam rá, mintha szellemet látnék.
-Te normális vagy? - kérdeztem meg végül.
-Valahogy ki kell jutnunk innen. És tudod én nem akarok még egy éjszakát ezen a helyen tölteni. - mondta és már neki is kezdett a mászásnak, majd mi is hozzáfogtunk. Alig volt a kerítés három méter magas, így hamar átmásztunk a másik oldalára. Amíg a fiúk másfél méterről már leugrottak, addig mi Sissyvel inkább biztonságosabbnak találtuk, ha teljesen lemászunk onnan és nem ugrabugrálunk. 
-Mindenki megvan? - kérdezte NamJoon. Mi kórusban feleltük, hogy igen, majd menni is készültünk, amikor is az ég elsötétült és morgást hallottunk a túloldalról. 
Mindenki odakapta a fejét és már rántottuk is elő a fegyvereinket, amikor felbukkantak az első vérszívók. Ezúttal sokkal többen voltak, mint a tegnapi nap folyamán így ismét elidőztünk velünk. Mázlinkra szóljon, hogy senki nem sérült meg, vagy lett nagyobb baja... büszkén kijelenthetem, hogy épségben túléltük a remélhetőleg utolsó támadást.

Hát sziasztok kedves olvasók!!^^ Remélem tetszett ez a rész is és bocsánat azért amiért ilyen későn hoztam, ilyen keveset. Ne haragudjatok ezért. :// Azért írok most ezúttal, hogy eláruljam nektek, hogy a kiszabadulásuk nem azt jelenti vége a történetnek. Korántsem, mert attól, hogy megszabadultak szereplőink az itteni veszélytől még sok minden fog történni a nagyvárosban velük. Hogy mi? Azt majd megtudjátok a következő részekből. ;) Ja, és remélem tetszik az új design. Tudom, hogy nem a legjobb, de sokat dolgoztam vele és a lelkem is kiszállt belőlem mire kitaláltam milyen legyen. További szép napot kívánok!!!

22.rész

Új esély...

SoHyun POV. 

A szemem már égett a sós könnyektől és a végtagjaim is zsibbadtak. Ez a kis affér nagyon rosszul jött. MiYoung... Nem is merek belegondolni, ha talán... á nem. Erre még gondolni sem szeretnék.
-Miért nem alszol? - suttogja nekem Tae
-Nem tudok. - bújtam hozzá - Pedig fáradt vagyok.
-Na gyere ide! - húzott az ölébe és a kapucnis pulcsiját is rám terítette.
-Mit csinálunk most?
-Várunk és reménykedünk.
-Az nem az én műfajom. 
-Nekem se. - mosolygott - Aludjunk egy kicsit.
-De nem tudok. - konyult le a szám.
-Akkor mindjárt fogsz.
Kezével hajamat kezdte birizgálni, másikkal pedig a combomat simogatta. Egyszer csak azt vettem észre, hogy szemeim redőny szerűen ereszkednek le és minden elhomályosul.

Suga POV.   

Hajnal körül mocorgást éreztem jobb oldalról, így felkeltem, hogy megnézzem mi az. Életemben nem voltam még olyan boldog, mint akkor.
-MiYoung!
-Yoon Gi... - mondta halkan.
-MiYoung! - hajoltam közelebb hozzá - Jézusom! - öleltem át.
Heves zokogásba kezdett, amit nem értettem miért csinált. 
-Shh... Ne sírj! - simogattam haját és hátát.
-Szeretlek Yoon Gi. - mondta mellkasomba temetkezve.
-Én is szeretlek. - nyomtam egy gyengéd puszit hajára.
-Mi történt? - kelt fel J-Hope - MiYoung!! - kiáltotta el magát, mire mindenki felkelt.
-Sissy!! - mondta legvékonyabb hangján JiMin.
-Sissy~ 

Teperte le SoHyun MiYoung-ot, aki azt se tudta sírjon vagy nevessen. 
-Au!! - kapott oldalához Sissy.
-Ne erőltesd meg magad! - húzódok közelebb hozzá.
-Jól vagy MiYoung? - kérdezte haját hátrasimítva Rap Mon. 
-Igen, viszont a sebem még fáj.
-Pihenj! Megvárjuk a nappalt és ha jobban érzed magad akkor újra elindulunk. - mondta NamJoon.
-Remélem nem éjjel. - nézett rá szemeket meresztve SoHyun.
-Természetesen nem. Hülye lennék még nagyobb veszélynek kitenni magunkat. Fényes nappal fogunk indulni, pontosabban reggel.
-Addig is tudsz pihenni. - mosolygott SoHyun Sissyre.

MiYoung POV.

-Addig is tudsz pihenni. - mosolygott rám barátnőm.
Viszonoztam gesztusát és csak akkor vettem észre, hogy bal oldalról JiMin nagyon szomorú képet vág. 
-Mi van JiMinnnel? - kérdeztem suttogva SoHyunt.
-Magát hibáztatja amiért te megsérültél.
-De miért? Én voltam a bamba és még ha nem szól akkor egy másik meg a karomat harapja le, szóval még meg is kéne köszönnöm neki.
-Hát akkor hajrá! - ölelt át barátnőm és egy jó ideig nem is engedett el.
-SoHyun... engedj el kérlek! - szóltam rá. 
-Bocsánat. V mellett megtalálsz. - mondta és már le is vágta magát a szemben ülő srác mellé. 
Miért pont V mellett??
-Yoon Gi!
-Igen? - fordult felé mosolyogva.
-Cserélnél velem addig helyet amíg beszélek JiMinnel?
-Persze. De előtte kérek egy puszit. - villogtatta meg széles mosolyát.
-Mmm... kettőt is kapsz. - öleltem át és nyomtam egy puszit az arcára, a másikat a nyaka hajlatába.
-Ez csikis. - nevetett.
-Akkor már tudom, hogy mivel tudlak majd zsarolni, ha szükséges. - vigyorogtam rá - Na pattanj fel!

Szó nélkül felállt és átült a másik oldalamra, én pedig közelebb csúsztam JiMinhez.
-JiMin. - kopogtattam meg a vállát, mire ő rám nézett -Szia! 
-Szia! Hogy vagy? Nagyon fáj a hasad? Annyira sajnálom, hogy...
-Most fejezd be. - állítottam le - Köszönöm. - öleltem át, de ő csak dermedten ült.
-Mit köszönsz?? Hiszen majdnem meghaltál? - mondta padlót verdeső állal.
-Viszont, ha nem szólsz akkor már nem lenne jobb karom. - emeltem fel az említett végtagomat -Akivel pont akkor küzdöttem nagyon erős vérszívó volt. Egy kicsit elbambultam közben és ha te nem szólsz, hogy kell segítség akkor a jobb karomnak már kampec lenne. Köszönöm. - öleltem meg megint, de ezúttal már viszonozta is.
-Hát...öö. - vakargatta a tarkóját - Szívesen vagy mi!?

-Mit szólnátok, ha indulnánk? Úgy is már felkelt a nap és semmi bajom, szóval akár mehetünk is. - vidultam fel.
Igazából annyira fel voltam pörögve a nagy semmitől, hogy az hihetetlen. Talán több energiám volt, mint SoHyunnak összesen és az nagy szó.
-Pihenned kéne. - mondta Jin.
-De nem akarok és felesleges lenne. Ha most elindulnánk akkor még sötétedés előtt ki tudnánk érni. Kérlek Rap Mon~
-Inkább egyél. - tolt az orrom alá egy szendvicset, amit undorodva eltoltam.
-Meghalok, minthogy még egyszer egyek ilyen szar szendvicset. - fintorogtam. 
-Hú... Hajthatatlan vagy.. Megesszük és indulunk, ha annyira akarsz. De ne nyavalyogj, ha fájni fog valamid!
-Oké. - dőltem hátra elégedetten.
-Suga, ha ő lesz a feleséged készülj fel rá, hogy nem nagyon fogsz tudni velünk lógni. - mondta teli szájjal J-Hope.
-Haha, nagyon vicces vagy Hoseok. Tudod, még mindig nálam van a pisztolyom. - vettem elő a kicsikét.
-Helyesbítek. Soha nem fogsz minket látni. - javította ki magát, miközben olyan rémült fejet vágott, hogy azon csak nevetni lehetett.

Körülbelül még 15 perc telt el, majd elkezdtünk szedelőcködni. A táskák, kabátok és fegyverek már megvoltak, így készen álltunk az indulásra.
-Mindenkinek meg van mindene? Lányoknak puni, fiúknak kuki? - kérdezte Rap Mon.
-RAP MONSTER!!! - kiáltottunk rá egyszerre.
-Jól van na, csak oldani akartam a feszkót. - védekezett feltartott kezekkel -Akkor induljunk.
Mindenki egyesével haladt ki. Rap Mon volt a legelső, JungKook, utána Jin, JiMin, én, Yoon Gi, J-Hope és persze a két jómadár, azaz V és SoHyun egyszerre akartak kijönni és ezen összekaptak. Nem is tudtam mi hiányzott az életemből...
-INDULJATOK MÁR MEG!! - kiáltott rájuk JungKook.
Mindenki kidülledt szemekkel bámult a legfiatalabbra és ahogy észrevettük az említettek is csöndben, megszeppenve megindultak. Nagy meglepetés volt ez tőle.
Na szóval ott tartottam, hogy elindultunk. Bal oldalról a standok, jobb oldalról az erdő kísért végig minket. Az ezek között lévő távolság olyan 25 méter lehetett, elég széles. 
Egyet gondoltam és hirtelen átöleltem az előttem haladó Yoon Gi derekát, ő egy kicsit megrémült e hirtelen tettemtől, de utána megállt. Felemelte a kezeimet és egyenként kaptam rájuk egy-egy puszit. Mosolyogva hátrapillantott és én is rámosolyogtam, majd elengedtem és kézen fogva sétáltunk egymás mellett.

21.rész

Akadály...

Suga POV.

Lefagytam. Tétlenül álltam a fiúk mögött, amíg ők sürögtek-forogtak szerelmem körül. Ez nem történhet meg velem. Ez nem történhet meg velünk. Nem...
-Suga! Haver szedd össze magad! Mit mondana Sissy, ha így látna? Mi? - beszélt hozzám J-Hope
-Mit? - kérdeztem erőtlenül
-Azt, hogy tényleg ez az a nyápic srác akibe beleszerettem? 
-Szeretett? - fordítottam felé a fejem
-Igen. Nagyon szeretett. Most pedig fogod magad, odatolod azt a gyerekes pofádat és segítesz megmenteni az életét! Világos voltam? 
-Mint a nap.
-Akkor gyerünk!
Mondta és már ott térdeltem mellette, miközben fogtam a kezét, míg a fiúk a sebét látták el. Egyszer azon kaptam magam, hogy már javában folynak a könnyeim. Arcából kiment a szín, szemei csukva voltak és ajkai résnyire nyitódva pihentek. Lélegzése egyre hiányosabb és szakadozott volt. 
-Kész! Már csak a csodára várhatunk. Addig bemegyünk az óriáskerék egyik fülkéjébe. - közölte velünk Rap Monster.

Mi is lenne velünk nélküle? Talán még mindig az utcát pusztítaná egy-néhányunk. 
-Nam Joon! - szólítottam meg, mire hátrafordult - Köszönöm szépen!
-Ugyan mit haver? 
-Hogy vagy. Hogy segítettél rajtunk és hogy még mindig mellettünk vagy a történtek ellenére. - hajtom le a fejem, majd erős karok ölelnek körbe.
-Nekem kéne megköszönni. Eddigi életemben nem voltak még ilyen jó barátaim, mint ti. Most pedig gyere, nehogy meglássanak minket a vérszívók.

Nem figyeltem az utat, hanem már csak azt vette észre, hogy az óriáskerék egyik hatalmas fülkéjében vagyunk.  JiMin ránk baszta az ajtót és idegesen leült mellém.
-Bocs haver. - suttogta
-Nem a te hibád.
-De igen. Minden az enyém. Ha nem lettem volna, olyan szerencsétlen a szálláson, akkor most nem ragadtunk volna itt. 
-JiMin! Ezen már nem tudunk változtatni. Ami megtörtént, megtörtént... kész. Most várunk és reménykedünk. - mondta J-Hope
-De J-Hope! - állt fel a srác
-JiMin, ülj le! - utasította határozott, mégis nyugodt hangon NamJoon
-Bocsánat. - hajtotta le a fejét és szavát megfogadva, leült.

Kínos csönd vett körbe minket, ami megmondom, nagyon zavart. Ahogy észrevettem nem csak nekem ment idegemre. SoHyun kisírt szemekkel tördelte az ujjait, az utóbbit még JungKook és Jin csinálta. JiMin pedig teljesen kikészült, lábaival dobogott, feje el vissza járkált a mellettem fekvő lány és a sötétedő hely között. Mérges, ideges és aggódó voltam. Mi lesz, ha megint feltűnnek a vérszívók? Mi lesz, ha nem kel fel Sissy? Mi lesz velünk?

MiYoung POV.

Ha meg kéne fogalmaznom mit éreztem egész idő alatt, akkor ezeket mondanám. Félelem, remény, törekedés. Féltem, mert nem tudtam mi lesz a sorsom. Reménykedtem, mert a remény hal meg utoljára. Törekedtem, nem elveszíteni az utóbbit és törekedtem, hogy elnyomjam a félelmem. Nem tudtam, hogy álltam-e épp vagy ültem, de a föld elkezdett alattam mozogni és próbáltam nem elesni. Ez ment pár percig, majd megállt és egy hatalmas fénycsóvát észleltem pontosan előttem. Egy jelenet ment végig benne, ahol egy kislány és egy nála idősebb fiú játszott egymással. Az édesanya - gondolom én - háttal ült nekem, így nem láttam az arcát. Hajának színe és hossza olyan volt, mint az enyém, alkata is hasonló volt, majd amikor egy hangot meghallottam elhűltem. 
-MiYoung! Itthon vagyok! - ez Suga...
-Menjetek gyorsan, köszönjetek apának! - ,,mondtam" már bebizonyosodtam, hogy az én vagyok.
Aztán ez mind eltűnt és egy sötét, vörös bársony árnyalatú hely jelent meg. Ott voltam és szenvedve ültem egy széken miközben körülöttem furcsábbnál-furcsább és otrombább alakok beszéltek hozzám. Látszott az arcomon a félelem és az undor, majd ez is eltűnt és úgy éreztem, hogy még egyszer elvesztem az eszméletem. 
Hirtelen kipattantak a szemeim és egy piros fedett ,,plafonnal" szemeztem. Próbáltam feljebb ülni, de húzódott az oldalam, így visszaestem. Erre valaki felkelt mellettem és elkiáltotta magát.
-MiYoung! 
-Yoon Gi...



 

20.rész

Kiszolgáltatva...

V POV.

Egy lány. Rengeteg vérszívó. Egyenlő a káosszal és a rendbontással. Fel sem tudtam fogni i történik, csak SoHyun kiáltása húzott vissza a szörnyű, mégis valós világba. Ahogy bírtunk odaszaladtunk a földön heverő MiYoung testéhez. SoHyun szakadatlanul sít, én próbáltam megnyugvást nyújtani neki. A srácok erősen szitkozódtak, főleg Rap Monster és JiMin. Az utóbbi biztos, hogy bűnösnek érezte magát Sissy miatt, de egyáltalán nem kéne. Mindannyian tudtuk, hogy előbb-utóbb valaki megsérült volna... komolyabban is. Rá kellett jönnöm arra, ha csak egy helyben állok, nem vagyok jó semmire. Igaz, hogy újdonsült barátnőmnek most támaszt nyújtok, de ez egyenlő szinte a semmivel. 

-Tudok valamiben segíteni? - kérdeztem a csapatunk vezetőjét, aki rátekintett az egyre hevesebben sírdogáló lányra karjaimban, majd megszólalt:
-Neki segíts most. Suga-t helyrerázzuk és próbálunk segíteni Sissyn... Egy pillanatra beszélhetünk V? Te is gyere Jin.
-Mit szeretnél mondani? Így is alig bírjuk leállítani a vérzést Mon! Nem tétovázhatunk. - pöccen be egy kicsit hyung
-Nyugi. - mondja mindketten egy ,,Komolyan?" fejjel rá nézünk, persze egyből veszi az adást, de folytatja - Azt akarom mondani, hogy fel kell készülnünk a legrosszabbra. Próbáljuk minél hamarabb elállítani a vérzést, de nem remélem a legjobbat. Jin, te gyere segíts... V, te pedig vigasztald SoHyunt. Ha kell vidd arrébb kicsit, de ne messzire... és vigyél magaddal fegyvert. Ki tudja mikor támadnak megint ezek a rémpofájúak. Na hajrá! - összecsapta a kezét és mentünk is dolgunkra.

Akármennyire is próbáltam szerelmemet elvonszolni a srácok mellől, nem ment. Ennyire kötődne Sissyhez? Nem tudom pontosan mi az igaz barátság, de ahogy megismerkedtem Rap Mon-ékkal tudtam, hogy ők lesznek az új barátaim és családom.
-SoHyun, kérlek! Próbálj lenyugodni, hadd vigyelek kicsit messzebb tőlük...! - kérlelem, már nem tudom hanyadjára
-Nem megyek! - hangja egyszerre hisztérikus és akaratos - Nem hagyom magára MiYOung-ot!
-De nem hagyod magára. Ő is azt szeretné most, hogy lenyugodj... hiába nincs eszméleténél. 
Ekkor még egy sírógörcs jött rá. 
Ügyes vagy V, gratulálok! Most is a legjobb segítséget nyújtod. Csak azt nem értem, hogy-hogy a büdös francba nem kevertek le nekem még egy kibaszottul nagy pofont!?
-Bocsáss meg! Most pedig gyere! - megfogtam a derekát és araszolva eltávolodtunk a zűrzavartól. 
Csak ne legyen semmi baj MiYounggal...

MiYoung POV.

Sötétség. Ez vesz körül, semmi más. Félelem. Ez az amit érzek. Fájdalom. Az ami a hasam tájékát marja. Kicsit se biztató körülmények, de nekem ez jutott. Ez a három dolog, amiből kiállok jelen pillanatban. Csak azt tudnám, hol vagyok most!? A halálban? Nem, akkor mindenem fájna. Az élők között? Az sem, hiszen világosabb lenne. Semleges érzések kavarognak bennem. Nem tudok semmit csupán azt, hogy valami miatt nagyon fáj a hasam egy része. 
Bár tudnám a hol létem! Bár tudnám a lényem! 
Bár visszatérnék az élőkhöz!

19.rész

Itt a vége.?...

V POV.

Minden erőnkkel azon voltunk, hogy levegyük JiMin válláról a terhet és védjük őt. Miért kellett lesérülnie annak a féleszűnek is? Így most jobban oda kell figyelnünk, már nem mintha nem tettük volna eddig, de most még annál jobban is kell. 
-V, mögötted!! - kiált rám Rap Monster 
Csont nélkül lekaszaboltam a mögöttem, már épp rám rontani akaró hibridet. Bele se kezdtünk, de már fáradt vagyok, ez így nem lesz jó...
Egy pillanatra elbambultam, majd az vettem észre, hogy SoHyunt többen is megkörnyékezik, így gondolkodás nélkül előkaptam a pisztolyom és lőttem négyet és a szörnyek a földön terültek el. Odasiettem mellé, hogy védjem őt és úgy irtottuk tovább a támadóinkat. Ahogy néha-néha láttam a MinYoung páros eléggé összhangban van, de ezt is csak fél szemmel láttam. Tényleg rengetegen voltak és mindegyik a vacsoráját akarja... azaz minket. De ma sem lesz vacsorájuk, ahogy később sem, mert mi lelépünk innen, minél hamarabb.
-Tae, ne lankadjon a figyelmed. - súgta oda nem SoHyun
-Értettem. - és már folytattam tovább a lövöldözést, olykor a nyirbálást a késemmel. 

Észveszejtő tempóban kezdte fáradni, de ahogy láttam a többiek is. Nem adhattam fel, mert akkor ez az egész feleslegesnek bizonyult volna. 
-Mindenképp ki kell tartanunk srácok!! - kiabálja hangosan a főnök, mire valamennyien válaszolnak neki egy ,,Igen"- nel, de volt aki csak biccentett, köztünk én.
Annyi energiám nem volt, hogy pislogjak... próbáltam koncentrálni, de úgy tűnt soha nem fogynak el ezek a vészívó barmok, akik enyhén zöld színt vettek fel.
-Főnök!!! - jött a felszólítás J-Hope-tól, aki épp szabadon volt. Nem is értem hogyan.?
-Kösz haver. - mondja főnökünk, miután lelőtt kettőt, de már többre nem volt képes hiszen jött az újabb adag, amiből már Hoseok sem maradt ki.

Suga POV.

 

Egyre csak jöttek és jöttek, nem volt vége a hatalmas szörny seregnek. Fogjuk mi ezt bírni fáradásik, meg úgy egyáltalán tölténnyel? Ez a mondat futott át folyamatosan az agyamon miközben öltem a vérszívókat. Rap Monster is kezd fáradni, ahogy mindenki más. JiMin barátom van a legrosszabb helyzetben, ezért azt beszéltük meg MiYounggal, hogy a közelében leszünk. A biztonság kedvéért... Jin és JungKook meg egyszerűen tökéletesen végezték ki a bestiákat, persze ők is fáradtak, de egyáltalán nem látszott rajtuk. Jin-en sosem láttam még ilyen határozottságot és akaraterőt, mint most. Lehet, hogy nem mondja, de a szíve mélyén, ő is haza szeretne jutni, a kevésbé frusztrált környezetbe. Elhiszem, én is azt szeretném. De most szemben állunk egy nagy problémával... pontosabban több százzal.
-Hoseok, melletted van egy! - kiáltok oda barátomnak
-Kösz, Suga! 

Lövés követte a másikat, rekedt sikoly és ordítás visszhangzott a hatalmas tájon, amikor épp kiontottuk egyikük életét. Lábaim egyre jobban gyengülnek, kezeim remegnek, de folytatom... nem szabad feladnom... NEM!!!
-Ezt neked te nyomorék!! - találom fejbe az egyiket, a vére egy része ráfröccsen az arcomra és a ruhámra.
Pisztolyra már csak akkor volt szükség, amikor a közelharcban eléggé megsebesítettük a másik félt. Másképp pocséklás lett volna. Kaptam egy igen nehéz alany, vele kicsit meggyűlt a bajom... pontosan elég sokáig. Ahogy hátráltam és sebesítettem a kis bicskámmal nekinyomódtam a falnak, majd ahogy egyik fajtájából való távozott az élők sorából rákapta a tekintetét, amit én szívesen kihasználtam és végeztem vele. Tökéletes célzás a gyomorba és még több a belekbe.
-Srácok, nem segítene valaki? - jött a kérlelés JiMintől, szerelmem rögtön odasietett védeni őt...
A lehető legrosszabb dolog amit csinálhatott, mert abban a tizedmásodpercen egy elég nagy hibrid kitépett egyet hasfalából. Azt hittem csak rosszul látok, de végül kiderült, hogy a könnyeim erednek el... ennyire mélyen érint az ő sorsa?... ennyire szeretem?
Lassított felvételbe történt az egész és mintha elérték volna célukat, a szörnyek visszavonultak. Sissy hatalmas fájdalommal az arcán esett le a csupasz... sáros... vér áztatta földre.
-MiYoung!!! - visszhangzott SoHyun kétségbeesett, hisztivel és sírással keveredett hangja, amint meglátta barátnőjét. A lábaim sátrat vertek, nem tudtam felfogni épp ésszel... vagy nem akartam. Itt lenne a vége...?













Üdv kedves olvasók!!^^ Remélem tetszett ez a rész is. Ha tudjátok valamilyen úton-módon juttassátok el hozzám a véleményeteket. A csoporttal kapcsolatban nagyon örülök, hogy egyre többen csatlakoztok és szeretném, ha így lenne továbbra is. Szeretném megköszönni a 11 követőt és a 4360 oldalmegjelenítést. Tudatni szeretném még azt is, hogy a KiKi's One Shot blogomon elindult az újabb szavazás. Hajrá!! Viszont... Most mással szeretnélek untatni titeket. Mégpedig azzal, hogy egy ,,come back"-kel ,,tértem vissza", mivel egy ideje nem volt új blogom és elkezdett érlelődni bennem egy újabb történet, amit sokkalta összeszedettebbre készülök írni, mint az eddigieket. Ennek pedig az a következménye, hogy az egyik blogom - név szerint a Kísértő Múlt - az új és egyben utolsó (befejező) résszel lesz posztolva. Hogy mikor? Azt nem tudom, mert még idő kell a tökéletes véghez. Akik esetleg olvassák, ne haragudjatok emiatt... Tényleg nagyon sajnálom, de úgy érzem itt az ideje. Szóval nem is ragoznám tovább, ezen a linken megtaláljátok az új blogom. Név szerint: My dream is to...