41.rész *END*

Utolsó pillantás...

*MiYoung POV*

Sötétek már az utcák és egyre kevésbé hallom az ijesztő hangokat. Miután JooHeon szabályosan letámadott, ellöktem magamtól és igyekeztem normális beszélgetést kialakítani, ami nagyrészt sikerült is végül. Azért nagyrészt, mert a vissza kellett mennem még a mai nap végén - csak úgy ismertetem, hogy lassan felkel a nap - máskülönben a fényben járókat utasítja, hogy vigyenek el. Most is látok párat elszórva a házak és az épületek tetején, amint figyelik lépéseimet és tettemet. Lassan arra a környékre értem, ahol NamJoon-ék laktak, igyekeztem minél gyorsabbra venni a tempóm, hogy több időt tölthessek velük. Még látni akartam számomra két nagyon fontos személyt, akik eszeveszettül fognak nekem hiányozni. Fogalmam sem volt, hogy hogyan fogom átvészelni az ez utáni időszakot. Legszívesebben megöltem volna magam, mert nem bírtam a helyzet súlyát elviselni. Teljesen össze voltam zavarodva és nem tudtam mit kezdeni magammal, de még a helyzettel sem. 

Az a bizonyos utca és ház, ami sokáig menedéket nyújtott attól, amitől nekem tulajdonképpen nem is kellett volna félnem. Mély levegőt vettem, majd még egyet és lélegzet visszafojtva benyitottam. Mindenhol romok, összetört bútorok és döglött fényben járókat láttam heverni. Átlépdelve őket, beljebb haladtam és a nappali felől hallottam, hogy beszélgetnek. Arra vettem az irányt, de még nem volt merszem kilépni a folyosót és a nappalit elválasztó fal mögül ellépni. Túlságosan is féltem. Végül erőt vettem magamon és kiléptem, mire egyszerre rántották felém a fegyvert. Ahogy ráeszméltek, hogy tulajdonképpen nem egy vérszomjas hibrid vagyok, aki az életüket akarják venni, félredobták a fegyverüket. 
-EONNI!! - kiáltott fel SoHyun és felállva hozzám billegett. 
Azt parancsolta, hogy SoHyun-t is bántsák? Tényleg ennyire nem számít neki semmi?
-SoHyun... 
A sírás környékezett, ahogy több sérülést is láttam arcán és karjain. 
-Hova a francba vittek azok a nyomorultak és hogyan tudtál megszökni? - ölelt át nagyon szorosan, mire lábam megroskadt csöppet. Az a szajha még kapni fog ezért...
-Mi történt a lábaddal? - lépett közelebb Yoon Gi és ahogy megéreztem kezét hátamon, minden aggodalmam elszállt. Még mindig szeretem. Azok után is.
-Az mindegy. - pillantottam rá, majd vissza SoHyun-ra, aki lassan sírt. 
-Nem. - mondta akaratosan -Attól, hogy nem küzdöttem azért, hogy együtt legyünk, mert mást kedvelsz, attól még aggódhatok érted ennyire. 
-Miről beszélsz? - néztem rá értetlenül, de valójában tudtam, hogy mire akar kilyukadni. 
-Tudod jól MiYoung. - rántott ki SoHyun karjaiból és szorosan magához húzott.
Olyan váratlanul ért a tette, hogy hirtelen elfelejtettem levegőt venni. Ettől függetlenül viszonoztam az ölelését, mert akkor, abban a helyzetben nagyon jól esett, ráadásul tőle. Semmi nem múlhatta felül azt az érzést, ami akkor hatalmába kerített. 
-Neked még van merszed szóba állni vele azok után, hogy cserben hagytad? - háborodott fel SoHyun.
-SOHYUN! - emeltem fel a hangom és mintha megfagyott volna a levegő a helységben.
-A barátságunk alatt soha nem emelted fel a hangod, bármilyen idiótán viselkedtem veled. Hát ennyire szereted még azok után is? - szavai csöppet megtörték a szívem.
Valóban nem kiabáltam rá soha. Ezt szabadott volna elfelejtenem akkor sem. Eltoltam magamtól Yoon GI-t, majd egy olyasmi tekintettel, hogy ,,Később beszélünk" elfordultam tőle.
-Bocsáss meg nekem SoHyun. - hirtelenjében elkapott a sírhatnék.

Minden, ami eddig megtörtént, az felszínre tört. A vidámparkban töltött hetek, az utána lévő támadások. Az álmatlan, rémálmokkal teli éjszakák. A fejfájások, amik a fényben járók jelenlétét jelezték. Majd az-az éjszaka, amikor hallottam NamJoon-ékat arról beszélgetni mit csinált Yoon Gi, de nem értettem. NamJoon összezavaró viselkedése, majd még aznap a Suga-hoz eljött lány. Egyszerűen nem bírtam tovább, megtörtem. 
-Eonni-yah. - simította tenyerét hátamra SoHyun, mire jobban elkapott a bőghetnék és a fejemet belefúrtam mellkasába -Mi történt veled?
-Nem akarod azt tudni. - mondtam két sírógörcs között.

***

-Pihenj egy kicsit! - ült le mellém SoHyun egy bögre meleg teával. 
-Igyekszem, de nehéz, ha tudod, hogy tudod, alig fél napod van, hogy itt hagyd a barátaidat. - kortyoltam bele a teába, de rögtön számhoz kaptam, mert megégettem azt. 
-Vigyázz! - mondta utólag -Beszélsz Suga-val?
-Igen. - raktam le az ölembe a bögrét -Szeretnék. - tekintetem a bögrén maradt.
Nem akartam SoHyun elítélő pillantását látni. Nagyon fájna.
-Nyugodtan felnézhetsz eonni. - kuncogott kicsit -Soha nem tudnék rád haragudni.-Akkor is rondán viselkedtem veled. 
-De nem baj, mert tudom, hogy mennyi nyomás nehezedett rád az utóbbi időben. - állt fel -Szólok neki, hogy jöjjön be.
Bólintottam, majd leraktam a bögrét az ágy mellett lévő kis szekrényre, majd lassan hátradőltem. Pár perc múlva halk kopogást hallottam, majd ajtónyitódást. 
-Mondta SoHyun, hogy -
-Igen. - vágtam a szavába, miközben felültem.
-Figyelj MiYoung! - ülte le mellém -Nem tudom neked elmondani, hogy mennyire sajnálom, amit tettem. Nem magyarázkodok, mert nem is tudnék, de én annyira rosszul érzem magam. Rossz látni, hogy akadna olyan, aki tiszta szívéből tudna téged szeretni. És a nemrég elmondottak alapján van, aki ki is használja. 

Ezt mind lehajtott fejjel és rekedt hanggal mondta el nekem. Pillanatnyi érzés kerített hatalmába, amikor felemeltem a fejét és mélyen a szemébe néztem. Már nem csillogott annyira fényesen, mint amikor megismertük egymást, vagy az azután lévő időkben. 
-Hiányzol MiYoung. - szeme ekkor megtelt könnyel és elfordult tőlem, hogy ne lássam. 
-Te is nekem. - öleltem át hátulról és jó szorosan hozzábújtam -Nagyon.
Kezeit enyémre csúsztatta, majd levette azokat és visszafordult elém. Gyengéden arcomra simította kezét és tekintetünk egymáséba fonódott. Lassan arcomhoz közelített és már csak gyengéd ajkainak érintését éreztem meg, ahogy becsuktam a szemem. 

***

Itt volt az idő, hogy elinduljak vissza, különben értem jönnek és inkább megyek önszántamból, minthogy elrángassanak. Mégis a lábaim nem bírnak lépni egyet sem. 
-Miért pont téged választott ki az a JooHeon? - kérdezte szomorúan Sohyun, mire arca láttán kicsi mosolyt eresztettem el. 
-Fogalmam sincs. De, ha ezeket a borzalmas napokat el tudtam viselni, akkor ezeket is el fogom tudni. - fordultam elé és jó szorosan megöleltem, ahogyan tudtam, majd pár perc múlva elengedtem. V-hez léptem, akinek még odasúgtam, hogy nagyon vigyázzon SoHyun-ra, mert ha nem akkor elszökök és végzek vele. Majd JiMin-nel, J-Hope-pal, JungKook-kal, amjd Jin-nel is megölelgettem. Aztán Rap Monster.
-NamJoon... - kezdtem volna bele, de félbeszakított. 
-Nem kell mondanod semmit. Megértem, hogy nem szeretsz és remélem, hogy nem haragszol rám. - suttogta nagyon halkan. 
-Nekem kéne ezt mondanom. - nevettem fel már kínomban. Rámosolyogtam és továbbléptem, Yoon Gi-hoz. 
-Nagyon vigyázz magadra! - rántott magához és elkezdte hajamat simogatni, én pedig a hátát. 
-Ígérem. - húzódtam el tőle és hátrább léptem.
-Annyira veszélyes vagy MiYoung. 
-Ahogy te is. - nevettem el ismét magam.

Végignéztem a társaságon és egy kisebb mosoly jelent meg az arcomon. Remélem minden rendben fog alakulni nekik. Megfordulva kinyitottam az ajtót és mögé utoljára Yoon Gi-ra pillantottam, aki könnyáztatta arccal nézett. Újra elkapott engem is a sírhatnék, de próbáltam tartóztatni magam. Előre fordultam és kilépve, bezártam magam után az ajtót, majd elindultam a fényben járók vezette úton. Miközben haladtam az utcán a hibridek annak szélére húzódtak és meghajoltak, mikor elhaladtam mellettük. Úgy látszik, hogy ez a sors, amit szántak nekem...

,,Az álmaid mind csak azért keletkeztek, hogy megfeledkezz a valóságtól."