Hadművelet, INDUL!!...
MiYoung POV.
Azon csodálkoznék, ha már aludnánk, de még csak most megyünk fel a lépcsősoron. Kb úgy nézünk ki, mint a nagyon öreg zombik. Ez a gondolatom is honnan jött? Jesszus... látszik, hogy fáradt vagyok. A zuhanyzáshoz megint nem volt kedvünk, így azonnal az ágyunkba dőltünk. Ezt az apróságot is reggelre pakoljuk át mint mindig. Szóval ruhástól és cipőstől bevetettük magunkat az ágyba és nem is sok idő múlva már elnyomhatott az álom.
Reggel egy hangos ordibálásra lettünk figyelmesek, ami a folyosóról jöhetett. Majd egy sor káromkodás és egy éles, rekedtes visítás. Megint bejutott volna az egyik?
-Elegem volt. - ront be mérgesen Rap Monster, mögötte pedig véres karral JiMin - Pakoljátok össze a cuccaitokat és a fegyvereiteket. Indulunk haza...
Erre a kijelentésére mindenki összenézett. Halvány mosoly jelent meg valamennyiünk száján, majd már csak azt vettük észre, hogy Rap Monster hátán ott csüng SoHyun barátnőm. El tudom képzelni, hogy mennyire örül.
Én spontán meg nem tudok szólalni, annyira sokkban vagyok. Indulunk haza. Ez a mondat csengett még mindig az agyamban. Két szó... Az egyikhez hozzátársul egy kép, ami a nagybátyám reménykedő és kétségbeesett arcát látom. Utoljára akkor volt ilyen amikor ne tudta mit vegyen fel a randijához. És most megint fogom látni őt. Biztos,hogy sírni fog... de a boldogságtól... és én is.
-Cicám... jól vagy? - guggol le elém Yoon Gi.
-Igen, csak elgondolkodtam. - felelem halkan.
-Azt hittem, hogy baj van. Öhm... segítenél pakolni? - vakargatja tarkóját zavartan - Kicsit sok van. Srácok, azt nem értem, hogy hogy a fészkes fenébe tudtunk elhozni ennyi cuccot.
-Még nekünk sem kéne ennyi. Pedig mi lányok vagyunk. - fűzi hozzá SoHyun.
-Elég érdekes lányok. - szól be neki V.
-Te fogd be! - dob barátnőm neki nevetve egy párnát.
És elkezdődött a kis szócsata, ami nap mint nap lejátszódik. Persze mi jókat nevetünk rajtuk és azokon a hülyeségeken amiket összehordanak. Mosolyogva néztem őket miközben pakolgattam a ruhákat és egyéb mütyűröket. Néha megcsóváltam a fejem, néha már azt hittem összeesek a nevetéstől. Honnan jönnek azok az elképesztő idiótaságok? Talán ezért tudott mindig megnevettetni drága barátnőm, amikor szomorú voltam valamiért. Amikor kiléptem a munkahelyemről, mert azt mondták, hogy választanom kell a munkám vagy a magánéletem a fontosabb!? Persze engem nem fogtak meg egy ilyennel, de még is szerettem azt a munkát. A kolegákkal is jó kapcsolatot ápoltunk, de ez mind megszakadt.
Gondolatmenetemből V kiabálása szakított meg:
-Sissy!!! - már ő is így hív!?
-Mi van? - pislogtam nagyokat
-Élsz még? - jött a kérdés Jintől
-Persze... csak elbambultam. - nevettem zavartam, majd folytattam a pakolást.
Nem is sokára a VHyun páros is elcsendesedett és ők is szorgosan pakoltak. Körülbelül háromnegyed óra múlva az ágyak lábainál voltak a cuccok, mellettük pedig a tulajdonosok. Mindenki készen állt az indulásra.
-Mehetünk? - kérdezi NamJoon
-Igen. - feleljük egyszerre, határozottan.
Több sem kellett és mentünk is végig a folyosón, le a lépcsőn, majd ki a hatalmas terepre.
-Öö... Rap Monster!? - kérdezem félszegen
-Tessék? - pillant rám
-Nem kellett volna tervet csinálni, hogy mégis hogyan jutunk ki innen? - harapok bele alsó ajkamba.
-Öö, de. De most már mindegy. Majd rögtönzünk. - kacsint rám
-O-Okééé...
Nem nagyon figyeltük az utat, inkább csak Rap Mon-t követtük. Ha van valaki, akkor ő az aki ki tud innen vinni minket. Nem vicceltek azzal, hogy rengeteg időt vesz igénybe a kijutás, mert hát messze van a kijárat. Annyira el voltunk foglalva a kijutás gondolatával, hogy nem is foglalkoztunk azzal, hogy bármikor belebotolhatunk az egyik hibridbe. Persze nem csak nekem tűnt fel a hatalmas csend, amit csak halk neszek zavartak meg olykor-olykor. Túl csöndes a környék. Próbáltam magam lenyugtatni, de nem ment. Valahogy az út során ez feledésbe merült és folyamatosan sétáltunk. J-Hope, JiMin, JungKook, V és Sohyun beszélgettek egy erdős résznél, amikor megálltunk pihenni.
-Eddig körülbelül 3 kilométert tehettünk meg. És még mindig hátra van jó pár. Miért lett ilyen nagy ez az istenverte hely? - dünnyögött Rap Mon -Mindenesetre 5 perc pihenő és indulunk tovább. JiMin fiú, hogy van a karod?
-Tűrhetően. - bökte oda
-Azért ne erőltesd meg. - ekkor a hatalmas erdőségből hangos morgások jöttek - MiYoung, Suga! Adjatok mindenkinek fegyvereket. De nagy gyorsasággal.
Épp hogy kiosztottuk, már jött is a rengeteg vérszifolyozó...
ITT HOGY MERED TE BEFEJEZNI?!?!?!És úristen várjatok!!"robog a tankjával amilyen sebesen csak tud"Remélem senkinek se esik komolyabb baja O.O Haha és ezek szerint nem is tudják hogy a hülye páros összejött :33 Marha cukik *--* Suga meg...Ő még mindig ennivaló *-* Mindig figyel MiYoung-ra :) De te jó isten ez a túl nagy a csend már utalt egy hatalmas támadásra :O És aish, szegény oppát is megharapták és kevésbé tudja így megvédeni magát T^T Gyorsan gyógyítsd meg!! :(( És ááh nem igaz...de komolyan...itt abbahagyni...most izgulhatok hogy mi lesz velük qwq.Nagyon jó lett, de ha nem élik túl komolyan megfojtalak >< És most nagyon gyorsan hozd a kövit!!Kérlek...nagyon szépen...siess "boci szemekkel néz"
VálaszTörlésNe bánts... kérlek! T_T Hát...ööö, igen. Az majd később derül ki, mint minden más. Suga jó ember. :)) Tudtam, hogy valami ilyesmit fogsz nekem írni, ha elolvasod. Szegény oppád. :DD És igen, én ár csak ilyen vagyok xD Igyekszek a következővel, de egy újabb robbanással fogok jönni. Úgymond egy Come Backkel. Majd ez miatt írok neked facen, mert egy kis szereped lesz.^^
TörlésJó nem bántalak... :D De tényleg..most komolyan...szegénykém...Miért nem Jin-t harapták meg még az elején?? XD És igen ezt már tudom és megszoktam de nem baj xD Jujci, alig várom és jujci *---* már beszéltünk ugye róla és áhw....most a gondolatától is fangörcsölhetek >< XDD (és csak hogy valami értelmeset is írjak) SADIAFSDIASNICJASMIOCDMSDFDOMEEWJ :P
TörlésMert Jin jó kis fiú, a te oppád... nos... ő csak van. xD Na de a lényeg, hogy elvileg a bevezetőt az három napon belül mindenképp felteszem. Remélem lesz majd annak a blognak is sok olvasója. :)
TörlésMajd csábítok oda embereket XD De szerintem amennyire jól írsz, egyszerűen csak úgy özönleni fognak XD De ha csak van akkor mentsd meg a hibridektől T-T...És annyira nem is jó XD Mintha oppa már többször is tett volna hősi cselekedetet..XD :P
TörlésEzért imádlak. :DD Na jó, a te oppád is jó ember. xD Remélem megnyugodtál...
TörlésSzia!:) Ma találtam rá a blogra. És rögtön végig is olvastam az összes részt.:D
VálaszTörlésTetszik a történet, tiszta walking dead stílus. Csak itt vér kell nekik. De imádom.:3
De komolyan, pont a legjobb résznél hagyod abba, azt szeretnéd, hogy sírjak?! Megteszem.><
Na lényeg a lényeg, rendszeres olvasó lettem.:)
Egyedül két dologra figyelj:
- idő /jelen-múlt, mert mindkettő van benne
- és észrevettem, hogy valahova tettél hangulatjelet, olyat nem szoktak
...:)
Huhú ez volt életem eddigi leghosszabb kommentje, tanulok ^^
Várom a következő részt.:)
- Ociana
Szia. Örülök, hogy tetszik. Tényleg, főleg a rendszeres olvasók miatt is.
TörlésJavíthatatlan vagyok. xD Ne, ne sírj. Azt nem szeretném.
Hát van amikor összekutyulom őket, még e téren sokat kell tanulnom.
Igyekszem azzal is.
Szia~~