21.rész

Akadály...

Suga POV.

Lefagytam. Tétlenül álltam a fiúk mögött, amíg ők sürögtek-forogtak szerelmem körül. Ez nem történhet meg velem. Ez nem történhet meg velünk. Nem...
-Suga! Haver szedd össze magad! Mit mondana Sissy, ha így látna? Mi? - beszélt hozzám J-Hope
-Mit? - kérdeztem erőtlenül
-Azt, hogy tényleg ez az a nyápic srác akibe beleszerettem? 
-Szeretett? - fordítottam felé a fejem
-Igen. Nagyon szeretett. Most pedig fogod magad, odatolod azt a gyerekes pofádat és segítesz megmenteni az életét! Világos voltam? 
-Mint a nap.
-Akkor gyerünk!
Mondta és már ott térdeltem mellette, miközben fogtam a kezét, míg a fiúk a sebét látták el. Egyszer azon kaptam magam, hogy már javában folynak a könnyeim. Arcából kiment a szín, szemei csukva voltak és ajkai résnyire nyitódva pihentek. Lélegzése egyre hiányosabb és szakadozott volt. 
-Kész! Már csak a csodára várhatunk. Addig bemegyünk az óriáskerék egyik fülkéjébe. - közölte velünk Rap Monster.

Mi is lenne velünk nélküle? Talán még mindig az utcát pusztítaná egy-néhányunk. 
-Nam Joon! - szólítottam meg, mire hátrafordult - Köszönöm szépen!
-Ugyan mit haver? 
-Hogy vagy. Hogy segítettél rajtunk és hogy még mindig mellettünk vagy a történtek ellenére. - hajtom le a fejem, majd erős karok ölelnek körbe.
-Nekem kéne megköszönni. Eddigi életemben nem voltak még ilyen jó barátaim, mint ti. Most pedig gyere, nehogy meglássanak minket a vérszívók.

Nem figyeltem az utat, hanem már csak azt vette észre, hogy az óriáskerék egyik hatalmas fülkéjében vagyunk.  JiMin ránk baszta az ajtót és idegesen leült mellém.
-Bocs haver. - suttogta
-Nem a te hibád.
-De igen. Minden az enyém. Ha nem lettem volna, olyan szerencsétlen a szálláson, akkor most nem ragadtunk volna itt. 
-JiMin! Ezen már nem tudunk változtatni. Ami megtörtént, megtörtént... kész. Most várunk és reménykedünk. - mondta J-Hope
-De J-Hope! - állt fel a srác
-JiMin, ülj le! - utasította határozott, mégis nyugodt hangon NamJoon
-Bocsánat. - hajtotta le a fejét és szavát megfogadva, leült.

Kínos csönd vett körbe minket, ami megmondom, nagyon zavart. Ahogy észrevettem nem csak nekem ment idegemre. SoHyun kisírt szemekkel tördelte az ujjait, az utóbbit még JungKook és Jin csinálta. JiMin pedig teljesen kikészült, lábaival dobogott, feje el vissza járkált a mellettem fekvő lány és a sötétedő hely között. Mérges, ideges és aggódó voltam. Mi lesz, ha megint feltűnnek a vérszívók? Mi lesz, ha nem kel fel Sissy? Mi lesz velünk?

MiYoung POV.

Ha meg kéne fogalmaznom mit éreztem egész idő alatt, akkor ezeket mondanám. Félelem, remény, törekedés. Féltem, mert nem tudtam mi lesz a sorsom. Reménykedtem, mert a remény hal meg utoljára. Törekedtem, nem elveszíteni az utóbbit és törekedtem, hogy elnyomjam a félelmem. Nem tudtam, hogy álltam-e épp vagy ültem, de a föld elkezdett alattam mozogni és próbáltam nem elesni. Ez ment pár percig, majd megállt és egy hatalmas fénycsóvát észleltem pontosan előttem. Egy jelenet ment végig benne, ahol egy kislány és egy nála idősebb fiú játszott egymással. Az édesanya - gondolom én - háttal ült nekem, így nem láttam az arcát. Hajának színe és hossza olyan volt, mint az enyém, alkata is hasonló volt, majd amikor egy hangot meghallottam elhűltem. 
-MiYoung! Itthon vagyok! - ez Suga...
-Menjetek gyorsan, köszönjetek apának! - ,,mondtam" már bebizonyosodtam, hogy az én vagyok.
Aztán ez mind eltűnt és egy sötét, vörös bársony árnyalatú hely jelent meg. Ott voltam és szenvedve ültem egy széken miközben körülöttem furcsábbnál-furcsább és otrombább alakok beszéltek hozzám. Látszott az arcomon a félelem és az undor, majd ez is eltűnt és úgy éreztem, hogy még egyszer elvesztem az eszméletem. 
Hirtelen kipattantak a szemeim és egy piros fedett ,,plafonnal" szemeztem. Próbáltam feljebb ülni, de húzódott az oldalam, így visszaestem. Erre valaki felkelt mellettem és elkiáltotta magát.
-MiYoung! 
-Yoon Gi...