36.rész

Kiszolgáltatva...

MiYoung POV.

Egész testem fájlalva nyitogattam ki a szemem. Épp mozdítani akartam lábaim és karjaim, hogy nyújtózzak egyet, ám ez fuccsba ment. Akkor vettem észre, hogy a végtagjaim le vannak szíjjal feszítve, én pedig egy nagy asztalszerűségen fekszek. Ahogy körbenéztem egy roncsos, penészes, büdös és omladozó épületben tartottak fogva. Egy ablak volt, az is rácsozott, üvege töredezett. Kint már sötét volt, korom fekete, mégis tiszta éjszaka. Halk, majd másodpercek múlva egyre erősödő lépteket éltem felfedezni. A hallottak alapján valaki bejött a helységbe, bár alig lehetett hallani bármi neszt is. Furcsa módon nem voltam ideges, és ezt nem értettem. A normális emberek ilyenkor mind idegesek, a szívük kiugrik a helyükről, mert félnek, hogy történik velük valami.

-Hát felkeltél. - hallottam meg mögülem egy lágy hangot.
Egy fiatal lány volt, velem egyidős lehetett. Mellém sétált és eloldozott, ahogy az erős bőrszíjak lekerültek a kezemről azonnal megkönnyebbülten ültem fel, de a lány erőszakosan nyomott le a ,,fekhelyemre". A hátam teljesen belesajdult és a fejem is, mintha meg lett volna koppintva egy hatalmas fejszével.
-Csak nyugi van. - egyáltalán nem volt ideges, de düht sem éreztem rajta -MinSook vagyok. Én vagyok itt a főnök.
-Miért vagyok itt? - néztem rá könnyes szemekkel.
-Ó! Szóval sírsz. - meg sem hallott -Azt gondoltam, hogy ilyen lényként nem fogsz már érzelmeket kibocsátani, de tévedtem. Pedig apám volt az ember. - miről beszél?
-Tessék? - kérdeztem rá.
-Hah... Viszont fényben járó létedre még ugyanolyan buta maradtál, amilyen voltál. Na gyere! - rántott fel olyan szinte, hogy a kezem majd' kihúzódott -Elmagyarázom neked.
Egy fehér köpenyben voltam, pont olyanban, mint azok, akik diliházakban vannak. 
A lány egy hosszú, kopottas folyosóra vezetett ki, sorjában sorakoztak az ajtók és azokon egy-egy vékony rés. Ahogy haladtunk egyszer csak az egyik ajtó réséből egy kéz nyúlt ki és ha a lány nem ránt el egyenesen megfojt. Egy fémrúddal nagyot ütött az ajtóra olyannyira, hogy megijedtem.

-Bocsánat a viselkedéséért. Most került hozzánk és még nem tudja hogyan kell viselkedni. 
Csak megráztam a fejem és tovább haladtunk. 
-Miért vagyok itt? - kérdeztem félve.
-Úristen! - csapott a homlokára -Hogy te mennyire önérdekű lettél! Azért vagy itt, mert a barátaid azt hitték megtébolyultál és ideküldtek. Egyedül csak a barátod állt ki melletted és a szeretőd. 
MI??? Milyen szeretőm? Milyen barátom???
-Jesszus! Olyan hátborzongató ezt kimondani. Szerető...
-Mégis miről beszélsz? - kérdeztem egy fokkal hangosabban, amire torkomat megragadva a falnak nyomott.
-Így beszélsz a saját lányoddal, félvér?
-TESSÉK?? - döbbentem le teljesen.
A folyosó ekkor elkezdett visszhangozni hátborzongatóbbnál hátborzongatóbb, beteges nevetésekkel.
-Hehe... - engedett el, mire én a fal segítségével a földre csúsztam -Nem is gondoltad volna, mi? Nos igen. Az apám a te barátod, Yoon Gi.
Yoon Gi?
-Ő volt az egyetlen, aki a végsőkig harcolt érted Nam Joon-nal együtt.
-NamJoon?
-Igen, ő a szeretőd. Vagyis csak volt.

-Az apám próbálta győzködni a barátaitokat, hogy semmi bajod sincs, csak a történések miatt ért sokk tett ilyenné. Bolond ember. - nevetett fel -Annyira szánalmas, hogy nem tudok rá apámként tekinteni. A szeretődre annál inkább büszkébb vagyok. Tudod anyu, én nem gondoltam volna, hogy ilyen szar ízlésed van a pasik terén. Ott volt előtted, MINDVÉGIG ott volt NamJoon, de te azt a nyomorék Yoon Gi-t választottad. - vett mély levegőt -Nem értelek.
-Már én sem értem. - támasztottam meg kétségbeesetten a fejem.
Ki akarok jutni innen, de úgy látszik, hogy ez lehetetlen. És hogy ez a lány az én gyerekem legyen? Hisz... Nem is voltunk együtt úgy Yoon Gi-val.
-Tudod. Mivel már reménytelen vagy számomra, mert megbuktál, mint anya. És a drága ,,barátaid" is elküldtek téged... Nincs szükségem rád.
Mire felfoghattam volna a szavait a fémrúddal már legyintett is és már csak a halványuló alakját láttam utoljára MinSook-nak...