Mi történt...?
MiYoung POV.
Ahogy elváltak ajkaink nagy sóhaj tört ki számból. Minden forogni kezdett körülöttem és egyre homályosabb is lett a kis lyuk ahol tartózkodtunk. Suga szólongatásait is torzán hallottam és már csak annyit véltem felfedezni a környezetemből, hogy én eldőlök, a srácok pedig körém gyűlnek. Hirtelenjében egy hófödte tájon csücsültem az engem majdnemhogy elfedő hótömkelegben. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehet hó, amikor még csak nem rég lett ősz. A távolban fenyőerdő húzódott, majd megpillantottam egy alig látható alakot. Próbáltam összehúzott szemmel nézegetni, de sehogy sem láttam meg elég jól.
Mintha a személy megérezte volna kíváncsiságom, futva közeledett felém. Ám ez a futás megirigyelhette volna egy profi sprintelőét is, annyira gyors volt. Pár méterre előttem lelassított és akkor vettem észre, hogy egy tizenéves kislány az. Arca akár a hó, olyan fehér volt, ajkai pirosak, mint a vér, haja pedig ébenfekete. Nem szólt semmit, csak bámult rám.
Pár perc múlva a távolból most két személy jelent meg. Ők valamivel lassabban futottak oda hozzám és amikor a leányzó mögé álltak... hát, teljes mértékben úrrá lett rajtam a döbbenet.
A két személy én és Yoon Gi voltunk, már-már idősebb korunkban. Nem értettem ezt a helyzetet? Nem értem miért vagyok itt? Nem értem miért velem történik ez?
Ahogy leguggolt hozzám a lány, én azzal párhuzamban kotortam hátra fele a hóban. Biztos rémült fejet vághattam, mert a lány kezét nyújtva felém próbált közelségre bírni. Ám, én még mindig féltem. Igen, féltem, hogy bánt vagy bármi ilyen dolgot csinál velem. A kinézete, az egyre vöröslő szeme félelmet keltett bennem. Valamilyen érzés arra késztetett, hogy nézzek mögé és ahogy ezt megtettem, ismét elképedtem. Akár csak nekem, Yoon Gi-nak és nekem is ijedt feje volt. Vagyis az engem másoló klónnak, vagy minek... Á, nekem ez túl bonyolult.
A lánynak hirtelenjében megváltozott az arckifejezése, tekintetével egy városnyi embert meg tudott volna ölni. Szája résnyire és engem villámcsapásként, ahogy megláttam tűhegyes szemfogait. Felállt és pillanatok alatt eltűnt a szemem elől, majd egy hűvös fuvallatot éreztem meg. Már azt hitte megnyugodhatok, amikor egy kéz fonódott hátulról nyakam köré és fojtogatni kezdett. Hiába próbáltam levakarni a kezeit, nem siketült. Ő sokkal erősebb volt nálam. Kinyitottam a szemem és a két személynek már hűlt helye volt én pedig ismételten eszméletem vesztettem.
Suga POV.
Próbáltam szólongatni, rázogatni Sissy-t, de nem reagált rá semmit. Élettelen teste csak ott hevert ölemben én pedig semmit nem tudtam tenni. A szívem összeszorult fakó arca láttán, még a bőre színe is elveszett, ajkai felvették a lila színét.
-Gyorsan adjatok valami meleget! - mondtam miközben magamról is lehámoztam a kabátom. Ha hagyom kihűlni a testét akkor aztán nem tehetünk semmit. - Muszáj melegen tartanunk.
-Mi történt Suga? - térdelt le mellénk Rap Mon.
-Nem tudom. Hirtelen elködösült a tekintete és elájult. Én már nagyon félek NamJoon. - öleltem meg szerelmem, mintha akármelyik percben elvehetnék tőlem.
-Minden rendben lesz. Induljunk neki az útnak. Bármelyik percben megtalálhatnak minket ezek a fenevadak és az nem jönne jól.
-De csak MiYoung tudja az utat. - szólt közbe SoHyun. Ő is mennyire aggódhat Sissyért, ha én belebolondulok akkor ő mit érez!?
-Muszáj nekünk kitalálnunk a külvárosból. - tette kezét a vállamra - Te fogd az öledbe Sissy-t és induljunk.
Szó nélkül bólintottam és kezembe vettem MiYoungot, majd követve a srácokat indultunk el a sötétségben.
Hogyan...?
MiYoung POV.
-Hogyan találták meg ezek a várost? - kérdezte rohamunk közben Jin.
-Nem tudom, de jelen pillanatban van nagyobb gondunk is. - utaltam itt a mögöttünk hadban álló ellenségeinkre.
Ész nélkül rohantunk a belvárosba, ahogy csak tudtunk. Már a tüdőnket is kiköptük és az oldalam is erősen szúrt, de már csak azért nem állhattunk meg, mert akkor fájdalmas halált haltunk volna. Hiszen fegyver nélkül és sebesülttel nem szerencsés szembeszállni egy egész hadsereg vérszifolyozó hibriddel.
Egyre brutálisabb hangok hagyták el a fenevadak hangját, amik egyre közelebbről jöttek. Meg kell hagyni eléggé bepánikoltam... De úristen VAGY SZÁZ VÉRSZÍVÓ SZÖRNYETEG AKARJA AZ ÉLETÜNKET VENNI!! Ilyenkor ki az isten nem kerülgetné a szívroham?? Szerintem nincs olyan épeszű ember, akinek nem így reagálna a szervezete.
Egyszerűen nem tudtunk lehagyni őket, ez pedig igencsak a kárunkra volt, mert hát egyre jobban közeledtünk a belváros felé. Rengeteg ott az ember és én nem igazán szeretném az ártatlan lelkeket veszélybe sodorni.
-Srácok!! Gyertek erre! - mondtam és már le is fordultam egy a városból kivezető útvonalon.
-Várj meg minket Sissy!!! - kiáltotta Taehyung, aki már nyelvét is lóbálta a futás közben. El tudom képzelni, hogy mennyire kiszáradt ő is.
-Hova vezetsz minket? - ért be NamJoon.
-Ki a városból. Nem akarom az emberek életét veszélyeztetni. - mondtam és hátra néztem. Azok a férgek még mindig a nyomunkban voltak és nem úgy tűnt, mintha fáradnának. És ekkor ugrott be egy nagyon fontos dolog, ami csak most jutott el az agyamig.
-Hogy a francba tudnak ezek a napon közlekedni? - kérdeztem nagy hangnemben, hogy mindenkihez eljusson a kérdésem.
-Mi van? - jött az egyhangú válasz.
-Eddig nem mutatkoztak napon. Akkor meg, hogy lehet az, hogy most itt loholunk előlük, mi??
-És tényleg. - döbbent le J-Hope - Srácok ezek mik?
-Szörnyetegek. - mondta bosszú teljes hangon Rap Monster, majd elkapott egy fegyvert a kezéből és lőtt hátra.
Mindenki megdöbbenve látta el cselekedetét és ez alól én sem voltam kivétel. Honnan a francból tudta vagy számított rá? Egyáltalán mindig ilyenekkel mászkál?
-Rap Monster, hogy a...
-Valahogy éreztem. - szakította félbe Kook-ot. A srác hirtelen megállt és a szörnyekkel szembe fordult, ők pedig ne éppen akartak megállni.
-JungKook gyere már az isten áldjon meg gyerek! - rántotta magával Jin, kicsit sem kedvesen.
-De valami gyengéjük csak van. - erre mindenki összenézett, én rögtön megfogtam őket és lehúztam őket egy régi pinceféleségbe, ahol egy gázóra volt.
-Mi a... - akadt el lélegzete JiMinnek, mert rögtön sötét lett.
-Ismerem ezt a helyet, mint a tenyerem. Mindig ezen az útvonalon jöttünk horgászni a nagybátyámmal, ha hallgattok rám könnyűszerrel kijutunk. Viszont a szörnyekkel is számolnunk kell, bármikor megtalálhatnak minket.
-És merre vezet? - jött a kérdés V-től.
-Ha jól emlékszem egy aluljáróhoz, - vettem egy nagy levegőt, majd hozzátettem - a belvárosba.
Mintha a megváltó érkezett volna hozzánk, olyan kifejezés volt mindegyikük arcán.
-Mennyi idő az út? - így Rap Monster.
-Most vagyunk Gyiomniban, a legközelebbi körzet a belvárosban az Sungyo. Körülbelül három kilométer, szóval háromnegyed óra.
Teljesen kifáradtam és a hasam nagyon fáj. Egy pillanatra elsötétült minden, de utána kitisztult minden.
-MiYoung. - ölelt magához Yoon Gi - Jól vagy?
-Igen. - feleltem erőtelenül.
-Most pihensz és nem megyünk sehova. Ha jobban vagy akkor elindulunk, nem veszélyeztetem az egészséged.
-Semmi bajom, csak egy kicsit megszédültem. Mehe...
-Nem. - vágta rá egyből - Itt maradunk és kipihened magad. Érted?
Szótlanul bólintottam, majd a betonfalnak dőltem. Lehet, hogy hülyeség ilyet mondani amikor itt van a nyakunkon egy csapat hibrid, de én boldog vagyok. Végre hazaértünk - igaz még nem ráztuk le az ellenségeinket -, megismerkedtem hét csodálatos sráccal, akiket a barátaimnak mondhatok és az egyikőjük a barátom, ő pedig a régi, gyerekkori szerelmem. A sors tényleg megtette a tőle telhetőt, csak a vérszívó hibrideket kihagyhatta volna.
-Yoon Gi. - suttogtam minden erőmet összeszedve.
Szerelmem egyből odasietett hozzám és leült mellém.
-Mit szeretnél?
-Szeretlek. - pusziltam meg arcát, mire elmosolyodott és egy hosszú csókba invitált, amit kétség nélkül viszonoztam. Hogy is ne viszonoznám életem szerelme kényeztetését, amíg meg van rá a lehetőség miért ne!?
Hát sziasztok kedves olvasók!!!^^ Elérkeztünk a blognak a 25. részéhez... milyen szép szám. :) Igazából meg szeretnék köszönni, hogy ennyi olvasó, feliratkozó, valamint tag van a csoportban. Tényleg nagyon örülök, hogy tartjátok bennem a lelket és folyamatosan véleményekkel, kommentekkel bombáztok... nagyon jól esik. :3 Remélem ezek után is sokan fogtok írni nekem és szaporodik az olvasótábor. A történettel kapcsolatban annyit szeretnék még mondani, hogy körülbelül még négy-öt rész várható, szóval úgy harminc rész lesz összesen, de meglehet, hogy fogok majd írni egy speciált is.Egy kis meglepetéssel készültem, mégpedig azzal, hogy ide, Facebook-ra, a csoportba vagy bárhol írhattok kérdéseket a történettel kapcsolatban és én azt egy kis bejegyzésben megosztom veletek itt Persze olyan kérdések amik nem a vég kifejlett történettel kapcsolatos, az izgalmat meg szeretném hagyni. :DD Na, mit szóltok?? c: A kérdéseket folyamatosan küldhetitek és ha úgy van bővítem a bejegyzést.
További szép napot kívánok nektek ezzel a képpel!!! *...* Hozzáfűzés: Szegyén Yoon Gi... :F
Minden most kezdődik...
MiYoung POV.
Miután kimenekültünk a vidámparkból eszeveszett tempóban kezdtünk a belvárosba futni. Hátra se nézve sprinteltünk a sötét éjszakában, amíg el nem értünk a célunkhoz, azaz a városba. Pontosabban annak az egyik kis sikátorhoz, ahol megálltunk kifújni magunkat. Sosem tapasztalt mértékű adrenalin volt bennem akkor és a srácok sem érezhettek másképp. Nem tudom meddig lehettünk azon a helyen, de egyre sötétebb volt, azt sem tudtuk hirtelen hova menjünk. Konkrétan hajléktalannak mondhattuk magunkat. Igaz a fiúknak volt saját lakásuk, de az is messze, ahol pedig SoHyun és én lakunk... az meg még messzebb. A szülei már kész idegroncsok, az én nagybátyám meg igencsak szuicid hajlamos lehetett.
Ahogy pirkadt mindannyian elindultunk az otthonunk felé. Az út felében csak felfogni készültünk, hogy mi lesz ezután, de Rap Monster hamar kizökkentett minket és megbeszéltük, hogy hol találkozzunk holnap - vagyis ma - és mikor. Hosszan búcsúztunk el egymástól - mivel a srácoknak közelebb volt a lakhelyük, így barátnőmmel még gyalogolhattunk -, majd nekivágtunk még az előttünk lévő kilométereknek. A lábaink kikészültek mire elértük azt az utcát ahol mindketten lakunk. Annak elején megálltunk és hatalmasat lélegeztünk fel, nagy megkönnyebbülés volt ez mindkettőnk számára. Ha valaki az egész kis affér előtt elénk áll azzal, hogy velünk ez és ez fog történni, biztosan jót röhögtünk volna rajta. Sőt, a földön fetrengtünk volna a röhögéstől, hogy miket hord ez most nekünk össze meg vissza. De így belegondolva a történtekre... tényleg hihetetlen.
Mindketten hatalmas erőfeszítést vettünk, majd hirtelen a hasam egy része - amiből történetesen kiharapott egy részt az a hülye hibrid - és mozdulni sem bírtam. Végül megpróbáltam még utoljára erőt venni magamon, merthogy ez már a végső hajrá.
Nagy nehezen elindultunk és jó pár méter után megkönnyebbülés jutott el hozzánk, ahogy az otthonaink előtt voltunk. Mérhetetlen nagy boldogság kerített hatalmába amikor csöngettem és a nagybátyám lépett ki az ajtón. Rögtön szaladt hozzám és magához ölelt, megkönnyebbülve sóhajtottam, miközben viszonoztam az ölelését. Ahogy beljebb mentünk azon nyomban leültetett és minden szükséges dologgal ellátott. Értem is ételre, italra és egyéb ilyen dolgokra. Amikor már a pokróc is rajtam volt, leült mellém és kérdezgetni kezdett, hogy mi történt, hol voltam, jól vagyok-e.
Mindegyikre sorjában válaszoltam, bár kedvem az nem nagyon volt. Elmondtam neki a legelejétől mindent és tényleg MINDENT. Minden apró részletet, beszámoltam Yoon Gi-ról - ami nagyon meglepte -, a fiúkról is meséltem és persze a vérszívókat is elmondtam. Muszáj volt tudnia róla és külön kértem, hogy a rendőrségnek is mondja el, hogy az emberek mindenképp kerüljék el azt a területet.
Ezek után elküldött fürdeni és tiszta ruhát is nyomott a kezembe. Szépen lassan megengedtem a forró vizet és tusfürdővel összekeverve ültem bele. A melegség azonnal körbejárta a testem, már a lábam bele tételénél, hát amikor nyakig elmerültem... az volt a paradicsom. Újra tisztának éreztem magam és mindent elfelejtettem arra a kevés időre. A testem ázása közben csak azt vettem észre, hogy a szemeim lassan csukódnak lefele és elsötétül minden.
-Sissy!!! - halottam meg egy hangot, de azt is a legmesszebbről. Egy kis idő eltelt és megint hallottam, de már erőteljesebben - SISSY!!!
Akkor eszméltem csak fel amikor kinyitottam a szemeimet és hát nagy meglepetés ért, mert még mindig a kádban feküdtem. Úgy látszik elaludtam.
-SISSY!!!!
-Mondjad!! - kiabálom vissza.
-Jesszus, már azt hittem belefulladtál a vízbe. - áh, ez a drága nagybátyám - Öltözz fel hamar, mert megfázol és SoHyun is keresett téged.
Ahogy meghallottam, hogy SoHyun itt volt gyors ütemben ugrottam ki a már tényleg hideg vízből, de azonnal meg is bántam, mert a sebhelyem meg is bánta ezt a tettem. Gyengéden, mégis gyorsan törülköztem meg és kaptam fel a tiszta ruháimat és ugyanilyen tempóben viharzottam a szobámba.
-Mi ez a sietség? - kérdi az ajtóban állva az egyetlen rokonom.
-Azért volt itt SoHyun, mert a fiúkkal megbeszéltünk egy találkozót. Gondolom velem akart menni. - miután ezt elmondtam neki, bekapcsoltam a hajszárítót és a hajamat is villámgyorsan szárítottam át, majd megfésültem és egy nagyon kevés smink kíséretében kapta magamhoz a telefonom. Még ennyi idő után is ott hevert az éjjeliszekrényem polcán.
A lépcsőfokokat kettessével vettem, hogy ezzel is időt spóroljak, majd elköszöntem nagybátyámtól.
-Várj! - kiált után, amikor már nyitnám az ajtót - Felhívtam a rendőrséget, de gondolod, hogy Cho ezredes nem nagyon hitt nekem, így ők maguk néznek majd utána ennek.
-Mennyi embert vitt magával?
-Vagy hármat.
-Mind meg fognak halni. - mondtam komolyan és már léptem is le.
Sportolót megszégyenítő tempóban futottam, ami nem nagyon tett jót a sebemnek, de nem akartam, hogy aggódjanak miattam. Amikor már közeledtem a külváros egy nagyon eldugott parkjához, picit lassítottam a tempón. A srácokat is megláttam, ekkor már csak sétáltam és ahogy odaértem rögtön elkezdtek szidni és kérdezgetni.
-Várjatok már!! - állítom le őket - Először is igen, jól vagyok. Másodjára pedig elaludtam a kádban és nagy nehézségek árán keltem csak fel.
-De akkor is Sissy... Várj, mi van? - nézett rám hülye fejjel Jin.
-Te elaludtál a kádban? - döbbent le J-Hope.
-Atya világ! - röhögött V és JiMin, köszi az együttérzést - Te tényleg elaludtál a kádban?
-Most mi van? Fáradt voltam, oké? - ültem le Suga mellé, aki rögtön egy csókkal fogad.
-Hiányoztál. - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg.
-Te is nekem. - húzódtam el tőle, majd egy puszit nyomtam az orrára.
-Akkor már értem miért nem te nyitottál ajtót. - szólalt meg SoHyun, amire csak ránéztem és bólintottam.
Amíg a fiúk beszéltek valamiről én csak Yoon Gi ölelését élveztem, nem is nagyon figyeltem a beszélgetésükre. Sőt, nem is az foglalkoztatott, hanem egy hang. Vagyis nem hang és nem is egy. Mint aki morog és ezt felváltva több frekvencián és egyre hangosabban. Ez nyugtalanított egy ideig, majd amikor V taknyolt egyet a földön felröhögtem.
-Hallgatod a levelek suttogását Taehyung? - röhögött fel mellettem Yoon Gi, amit a többiek sem hagytak nevetés nélkül.
-Hogy került a földre? - kérdezem a fiúktól.
-JungKook... ki... buk.. tatta. - fetrengett a nevetéstől JiMin.
-SoHyun, nem segítenél? - próbált feltápászkodni a földről szegény elesett V-nk.
-Hogyne segítenék. - nevetett még ő is. Várjunk egy pillanatot.
-Mióta vagytok ti ilyen jóba? - előzött meg JungKook.
Ekkor a két személy egymásra nézett és mintha el is vörösödtek volna. Na ne...
-Ti együtt vagytok? - kérdezte meg előttem Jin.
-Öhm... Igen. - áll fel végül TaeHyung.
-Mióta? - nyögtem ki.
-Hát, már egy jó ideje. - mondja SoHyun kicsit zavartan.
-Vagy másfél hete. - vágta rá V.
Ismét meghallottam azt a furcsa, hörgő hangot, de észrevételeim alapján, nem csak én.
-Ti is halljátok? - kérdeztem felállva a helyemről és egyel húztam fel Yoon Gi-t is.
-Igen. - jött mindenkitől az egyértelmű válasz. Lassan haladtunk hátra fele - azaz a belváros irányába -, miközben az erdőt néztük, ami az egész területet körbe veszi. Van egy olyan érzésem, hogy nem szabadultunk meg végleg azoktól a dögöktől.
Hirtelen három holttest esett le az egyes fákról, amire mindannyian futásnak eredtünk. Azonnal megrohamoztak minket a zöld bőrárnyalatú hibridek...
Kitérő...
SoHyun POV.
Ahogy átszenvedtük magunkat a szűk ajtón elindultunk a standok melletti ösvényen. Mondanom sem kell, hogy elég fáradt voltam mivel az éjjel folyamán nem aludtam semmit. Így hát nyűgösen nekivágni az útnak, nem a legszerencsésebb... főleg nem velem.
-Hát itt nem megyünk tovább. - hallottam meg elölről Rap Monster hangját. Ahogy feljebb ágaskodtam láttam, hogy néhány standdal van torlaszolva az út. Pontosabban a standok maradékával, mivel csak deszkák és egyéb dolgok voltak előttünk. - Ne nézzetek így rám! Azt hiszem, hogy muszáj lesz kerülnünk.
-De hát az még több időt vesz igénybe. - nyűgösködött mellettem V.
-Nem mondod? - csapta össze tenyerét Rap Mon döbbenetet tettetve - Kénytelenek leszünk az erdőn át menni.
Ekkor mindenki elhallgatott, volt aki csak hebegett-habogott, volt aki csöndben elfogadta a tényt - itt értem Jinre - és volt aki felháborodva kiabált. Az utóbbi JiMin, J-Hope és V volt.
-Mi az, hogy az erdőn át? - kérdezte vékony hangján JiMin.
-Ugye ezt te sem gondolod komolyan Rap Monster? - így J-Hope.
-Én biztos, hogy nem megyek. - durcizott Taehyung.
-Hagynátok szóhoz jutni NamJoont? - szállt be Suga.
-Köszönöm Suga. A kérdésetekre a válasz. Igen, az erdőn át fogunk menni. De J-Hope, komolyan gondolom és V, nem érdekel a nyápicságod vagy velünk jössz vagy meghalsz. Több választásod nincs.
-De Rap Monster! Te is tudod, hogy mennyire veszélyes az erdő nappal is. Nem emlékszel arra amikor idejöttünk és oda mentünk keresni erdei gyümölcsöket? - fakadt ki Taehyung.
Miről beszél?
-Hogy felejtettem volna el!? De hidd el Taehyung, hogy nincs más választásunk minthogy átvágjunk ott. Most kettővel többen vagyunk és fel vagyunk szerelkezve fegyverrel. Ez nagy előny. Akkor... mindenki fel van készülve?
-Min változtatna az, ha azt mondanánk nem. - tettem fel a kérdést.
-Semmin, de azért megkérdeztem. Indulás!!
Pár másodperc hezitálás után mindenki elindult Rap Mon után egyenesen az erdőbe. Mindenhol nyolc méteres, terebélyes fák gazdagították a környezetet. Még szép is lenne, ha nem élnének benne az ellenségeink.
-Aúú!! - vágódta el egy nem is tudom miben, el kezdek tapogatózni, hogy megtudjam mi az. Amikor a kezembe fogom JungKook rávilágít én pedig abban a szekundumban felsikítok és eldobom - Mióta lehet ez itt?
-Fogalmam sincs, de állj fel. - segített fel a földről V - Jól vagy?
-Ühüm. - mondtam parázva.
-Nézzetek a lábatok elé, meg úgy mindenhova. - mondta NamJoon.
-Jókor beszélsz! - háborodok fel, de azért csendben tovább megyek.
Egy kész örökkévalóságnak tűnt amíg elérkeztünk a rengeteg széléhez. Már nagyon fáradtak voltunk és a nap is lemenőben volt. Az ég már a narancs és piros színeiben pompázott, mi nekünk pedig az utunkban volt még a vidámparkot körülvevő kerítés.
-Akkor másszunk! - ropogtatta meg ujjait Sissy barátnőm, én pedig csak bámultam rá, mintha szellemet látnék.
-Te normális vagy? - kérdeztem meg végül.
-Valahogy ki kell jutnunk innen. És tudod én nem akarok még egy éjszakát ezen a helyen tölteni. - mondta és már neki is kezdett a mászásnak, majd mi is hozzáfogtunk. Alig volt a kerítés három méter magas, így hamar átmásztunk a másik oldalára. Amíg a fiúk másfél méterről már leugrottak, addig mi Sissyvel inkább biztonságosabbnak találtuk, ha teljesen lemászunk onnan és nem ugrabugrálunk.
-Mindenki megvan? - kérdezte NamJoon. Mi kórusban feleltük, hogy igen, majd menni is készültünk, amikor is az ég elsötétült és morgást hallottunk a túloldalról.
Mindenki odakapta a fejét és már rántottuk is elő a fegyvereinket, amikor felbukkantak az első vérszívók. Ezúttal sokkal többen voltak, mint a tegnapi nap folyamán így ismét elidőztünk velünk. Mázlinkra szóljon, hogy senki nem sérült meg, vagy lett nagyobb baja... büszkén kijelenthetem, hogy épségben túléltük a remélhetőleg utolsó támadást.
Hát sziasztok kedves olvasók!!^^ Remélem tetszett ez a rész is és bocsánat azért amiért ilyen későn hoztam, ilyen keveset. Ne haragudjatok ezért. :// Azért írok most ezúttal, hogy eláruljam nektek, hogy a kiszabadulásuk nem azt jelenti vége a történetnek. Korántsem, mert attól, hogy megszabadultak szereplőink az itteni veszélytől még sok minden fog történni a nagyvárosban velük. Hogy mi? Azt majd megtudjátok a következő részekből. ;) Ja, és remélem tetszik az új design. Tudom, hogy nem a legjobb, de sokat dolgoztam vele és a lelkem is kiszállt belőlem mire kitaláltam milyen legyen. További szép napot kívánok!!!
Új esély...
SoHyun POV.
A szemem már égett a sós könnyektől és a végtagjaim is zsibbadtak. Ez a kis affér nagyon rosszul jött. MiYoung... Nem is merek belegondolni, ha talán... á nem. Erre még gondolni sem szeretnék.
-Miért nem alszol? - suttogja nekem Tae
-Nem tudok. - bújtam hozzá - Pedig fáradt vagyok.
-Na gyere ide! - húzott az ölébe és a kapucnis pulcsiját is rám terítette.
-Mit csinálunk most?
-Várunk és reménykedünk.
-Az nem az én műfajom.
-Nekem se. - mosolygott - Aludjunk egy kicsit.
-De nem tudok. - konyult le a szám.
-Akkor mindjárt fogsz.
Kezével hajamat kezdte birizgálni, másikkal pedig a combomat simogatta. Egyszer csak azt vettem észre, hogy szemeim redőny szerűen ereszkednek le és minden elhomályosul.
Suga POV.
Hajnal körül mocorgást éreztem jobb oldalról, így felkeltem, hogy megnézzem mi az. Életemben nem voltam még olyan boldog, mint akkor.
-MiYoung!
-Yoon Gi... - mondta halkan.
-MiYoung! - hajoltam közelebb hozzá - Jézusom! - öleltem át.
Heves zokogásba kezdett, amit nem értettem miért csinált.
-Shh... Ne sírj! - simogattam haját és hátát.
-Szeretlek Yoon Gi. - mondta mellkasomba temetkezve.
-Én is szeretlek. - nyomtam egy gyengéd puszit hajára.
-Mi történt? - kelt fel J-Hope - MiYoung!! - kiáltotta el magát, mire mindenki felkelt.
-Sissy!! - mondta legvékonyabb hangján JiMin.
-Sissy~
Teperte le SoHyun MiYoung-ot, aki azt se tudta sírjon vagy nevessen.
-Au!! - kapott oldalához Sissy.
-Ne erőltesd meg magad! - húzódok közelebb hozzá.
-Jól vagy MiYoung? - kérdezte haját hátrasimítva Rap Mon.
-Igen, viszont a sebem még fáj.
-Pihenj! Megvárjuk a nappalt és ha jobban érzed magad akkor újra elindulunk. - mondta NamJoon.
-Remélem nem éjjel. - nézett rá szemeket meresztve SoHyun.
-Természetesen nem. Hülye lennék még nagyobb veszélynek kitenni magunkat. Fényes nappal fogunk indulni, pontosabban reggel.
-Addig is tudsz pihenni. - mosolygott SoHyun Sissyre.
MiYoung POV.
-Addig is tudsz pihenni. - mosolygott rám barátnőm.
Viszonoztam gesztusát és csak akkor vettem észre, hogy bal oldalról JiMin nagyon szomorú képet vág.
-Mi van JiMinnnel? - kérdeztem suttogva SoHyunt.
-Magát hibáztatja amiért te megsérültél.
-De miért? Én voltam a bamba és még ha nem szól akkor egy másik meg a karomat harapja le, szóval még meg is kéne köszönnöm neki.
-Hát akkor hajrá! - ölelt át barátnőm és egy jó ideig nem is engedett el.
-SoHyun... engedj el kérlek! - szóltam rá.
-Bocsánat. V mellett megtalálsz. - mondta és már le is vágta magát a szemben ülő srác mellé.
Miért pont V mellett??
-Yoon Gi!
-Igen? - fordult felé mosolyogva.
-Cserélnél velem addig helyet amíg beszélek JiMinnel?
-Persze. De előtte kérek egy puszit. - villogtatta meg széles mosolyát.
-Mmm... kettőt is kapsz. - öleltem át és nyomtam egy puszit az arcára, a másikat a nyaka hajlatába.
-Ez csikis. - nevetett.
-Akkor már tudom, hogy mivel tudlak majd zsarolni, ha szükséges. - vigyorogtam rá - Na pattanj fel!
Szó nélkül felállt és átült a másik oldalamra, én pedig közelebb csúsztam JiMinhez.
-JiMin. - kopogtattam meg a vállát, mire ő rám nézett -Szia!
-Szia! Hogy vagy? Nagyon fáj a hasad? Annyira sajnálom, hogy...
-Most fejezd be. - állítottam le - Köszönöm. - öleltem át, de ő csak dermedten ült.
-Mit köszönsz?? Hiszen majdnem meghaltál? - mondta padlót verdeső állal.
-Viszont, ha nem szólsz akkor már nem lenne jobb karom. - emeltem fel az említett végtagomat -Akivel pont akkor küzdöttem nagyon erős vérszívó volt. Egy kicsit elbambultam közben és ha te nem szólsz, hogy kell segítség akkor a jobb karomnak már kampec lenne. Köszönöm. - öleltem meg megint, de ezúttal már viszonozta is.
-Hát...öö. - vakargatta a tarkóját - Szívesen vagy mi!?
-Mit szólnátok, ha indulnánk? Úgy is már felkelt a nap és semmi bajom, szóval akár mehetünk is. - vidultam fel.
Igazából annyira fel voltam pörögve a nagy semmitől, hogy az hihetetlen. Talán több energiám volt, mint SoHyunnak összesen és az nagy szó.
-Pihenned kéne. - mondta Jin.
-De nem akarok és felesleges lenne. Ha most elindulnánk akkor még sötétedés előtt ki tudnánk érni. Kérlek Rap Mon~
-Inkább egyél. - tolt az orrom alá egy szendvicset, amit undorodva eltoltam.
-Meghalok, minthogy még egyszer egyek ilyen szar szendvicset. - fintorogtam.
-Hú... Hajthatatlan vagy.. Megesszük és indulunk, ha annyira akarsz. De ne nyavalyogj, ha fájni fog valamid!
-Oké. - dőltem hátra elégedetten.
-Suga, ha ő lesz a feleséged készülj fel rá, hogy nem nagyon fogsz tudni velünk lógni. - mondta teli szájjal J-Hope.
-Haha, nagyon vicces vagy Hoseok. Tudod, még mindig nálam van a pisztolyom. - vettem elő a kicsikét.
-Helyesbítek. Soha nem fogsz minket látni. - javította ki magát, miközben olyan rémült fejet vágott, hogy azon csak nevetni lehetett.
Körülbelül még 15 perc telt el, majd elkezdtünk szedelőcködni. A táskák, kabátok és fegyverek már megvoltak, így készen álltunk az indulásra.
-Mindenkinek meg van mindene? Lányoknak puni, fiúknak kuki? - kérdezte Rap Mon.
-RAP MONSTER!!! - kiáltottunk rá egyszerre.
-Jól van na, csak oldani akartam a feszkót. - védekezett feltartott kezekkel -Akkor induljunk.
Mindenki egyesével haladt ki. Rap Mon volt a legelső, JungKook, utána Jin, JiMin, én, Yoon Gi, J-Hope és persze a két jómadár, azaz V és SoHyun egyszerre akartak kijönni és ezen összekaptak. Nem is tudtam mi hiányzott az életemből...
-INDULJATOK MÁR MEG!! - kiáltott rájuk JungKook.
Mindenki kidülledt szemekkel bámult a legfiatalabbra és ahogy észrevettük az említettek is csöndben, megszeppenve megindultak. Nagy meglepetés volt ez tőle.
Na szóval ott tartottam, hogy elindultunk. Bal oldalról a standok, jobb oldalról az erdő kísért végig minket. Az ezek között lévő távolság olyan 25 méter lehetett, elég széles.
Egyet gondoltam és hirtelen átöleltem az előttem haladó Yoon Gi derekát, ő egy kicsit megrémült e hirtelen tettemtől, de utána megállt. Felemelte a kezeimet és egyenként kaptam rájuk egy-egy puszit. Mosolyogva hátrapillantott és én is rámosolyogtam, majd elengedtem és kézen fogva sétáltunk egymás mellett.
Akadály...
Suga POV.
Lefagytam. Tétlenül álltam a fiúk mögött, amíg ők sürögtek-forogtak szerelmem körül. Ez nem történhet meg velem. Ez nem történhet meg velünk. Nem...
-Suga! Haver szedd össze magad! Mit mondana Sissy, ha így látna? Mi? - beszélt hozzám J-Hope
-Mit? - kérdeztem erőtlenül
-Azt, hogy tényleg ez az a nyápic srác akibe beleszerettem?
-Szeretett? - fordítottam felé a fejem
-Igen. Nagyon szeretett. Most pedig fogod magad, odatolod azt a gyerekes pofádat és segítesz megmenteni az életét! Világos voltam?
-Mint a nap.
-Akkor gyerünk!
Mondta és már ott térdeltem mellette, miközben fogtam a kezét, míg a fiúk a sebét látták el. Egyszer azon kaptam magam, hogy már javában folynak a könnyeim. Arcából kiment a szín, szemei csukva voltak és ajkai résnyire nyitódva pihentek. Lélegzése egyre hiányosabb és szakadozott volt.
-Kész! Már csak a csodára várhatunk. Addig bemegyünk az óriáskerék egyik fülkéjébe. - közölte velünk Rap Monster.
Mi is lenne velünk nélküle? Talán még mindig az utcát pusztítaná egy-néhányunk.
-Nam Joon! - szólítottam meg, mire hátrafordult - Köszönöm szépen!
-Ugyan mit haver?
-Hogy vagy. Hogy segítettél rajtunk és hogy még mindig mellettünk vagy a történtek ellenére. - hajtom le a fejem, majd erős karok ölelnek körbe.
-Nekem kéne megköszönni. Eddigi életemben nem voltak még ilyen jó barátaim, mint ti. Most pedig gyere, nehogy meglássanak minket a vérszívók.
Nem figyeltem az utat, hanem már csak azt vette észre, hogy az óriáskerék egyik hatalmas fülkéjében vagyunk. JiMin ránk baszta az ajtót és idegesen leült mellém.
-Bocs haver. - suttogta
-Nem a te hibád.
-De igen. Minden az enyém. Ha nem lettem volna, olyan szerencsétlen a szálláson, akkor most nem ragadtunk volna itt.
-JiMin! Ezen már nem tudunk változtatni. Ami megtörtént, megtörtént... kész. Most várunk és reménykedünk. - mondta J-Hope
-De J-Hope! - állt fel a srác
-JiMin, ülj le! - utasította határozott, mégis nyugodt hangon NamJoon
-Bocsánat. - hajtotta le a fejét és szavát megfogadva, leült.
Kínos csönd vett körbe minket, ami megmondom, nagyon zavart. Ahogy észrevettem nem csak nekem ment idegemre. SoHyun kisírt szemekkel tördelte az ujjait, az utóbbit még JungKook és Jin csinálta. JiMin pedig teljesen kikészült, lábaival dobogott, feje el vissza járkált a mellettem fekvő lány és a sötétedő hely között. Mérges, ideges és aggódó voltam. Mi lesz, ha megint feltűnnek a vérszívók? Mi lesz, ha nem kel fel Sissy? Mi lesz velünk?
MiYoung POV.
Ha meg kéne fogalmaznom mit éreztem egész idő alatt, akkor ezeket mondanám. Félelem, remény, törekedés. Féltem, mert nem tudtam mi lesz a sorsom. Reménykedtem, mert a remény hal meg utoljára. Törekedtem, nem elveszíteni az utóbbit és törekedtem, hogy elnyomjam a félelmem. Nem tudtam, hogy álltam-e épp vagy ültem, de a föld elkezdett alattam mozogni és próbáltam nem elesni. Ez ment pár percig, majd megállt és egy hatalmas fénycsóvát észleltem pontosan előttem. Egy jelenet ment végig benne, ahol egy kislány és egy nála idősebb fiú játszott egymással. Az édesanya - gondolom én - háttal ült nekem, így nem láttam az arcát. Hajának színe és hossza olyan volt, mint az enyém, alkata is hasonló volt, majd amikor egy hangot meghallottam elhűltem.
-MiYoung! Itthon vagyok! - ez Suga...
-Menjetek gyorsan, köszönjetek apának! - ,,mondtam" már bebizonyosodtam, hogy az én vagyok.
Aztán ez mind eltűnt és egy sötét, vörös bársony árnyalatú hely jelent meg. Ott voltam és szenvedve ültem egy széken miközben körülöttem furcsábbnál-furcsább és otrombább alakok beszéltek hozzám. Látszott az arcomon a félelem és az undor, majd ez is eltűnt és úgy éreztem, hogy még egyszer elvesztem az eszméletem.
Hirtelen kipattantak a szemeim és egy piros fedett ,,plafonnal" szemeztem. Próbáltam feljebb ülni, de húzódott az oldalam, így visszaestem. Erre valaki felkelt mellettem és elkiáltotta magát.
-MiYoung!
-Yoon Gi...
Kiszolgáltatva...
V POV.
Egy lány. Rengeteg vérszívó. Egyenlő a káosszal és a rendbontással. Fel sem tudtam fogni i történik, csak SoHyun kiáltása húzott vissza a szörnyű, mégis valós világba. Ahogy bírtunk odaszaladtunk a földön heverő MiYoung testéhez. SoHyun szakadatlanul sít, én próbáltam megnyugvást nyújtani neki. A srácok erősen szitkozódtak, főleg Rap Monster és JiMin. Az utóbbi biztos, hogy bűnösnek érezte magát Sissy miatt, de egyáltalán nem kéne. Mindannyian tudtuk, hogy előbb-utóbb valaki megsérült volna... komolyabban is. Rá kellett jönnöm arra, ha csak egy helyben állok, nem vagyok jó semmire. Igaz, hogy újdonsült barátnőmnek most támaszt nyújtok, de ez egyenlő szinte a semmivel.
-Tudok valamiben segíteni? - kérdeztem a csapatunk vezetőjét, aki rátekintett az egyre hevesebben sírdogáló lányra karjaimban, majd megszólalt:
-Neki segíts most. Suga-t helyrerázzuk és próbálunk segíteni Sissyn... Egy pillanatra beszélhetünk V? Te is gyere Jin.
-Mit szeretnél mondani? Így is alig bírjuk leállítani a vérzést Mon! Nem tétovázhatunk. - pöccen be egy kicsit hyung
-Nyugi. - mondja mindketten egy ,,Komolyan?" fejjel rá nézünk, persze egyből veszi az adást, de folytatja - Azt akarom mondani, hogy fel kell készülnünk a legrosszabbra. Próbáljuk minél hamarabb elállítani a vérzést, de nem remélem a legjobbat. Jin, te gyere segíts... V, te pedig vigasztald SoHyunt. Ha kell vidd arrébb kicsit, de ne messzire... és vigyél magaddal fegyvert. Ki tudja mikor támadnak megint ezek a rémpofájúak. Na hajrá! - összecsapta a kezét és mentünk is dolgunkra.
Akármennyire is próbáltam szerelmemet elvonszolni a srácok mellől, nem ment. Ennyire kötődne Sissyhez? Nem tudom pontosan mi az igaz barátság, de ahogy megismerkedtem Rap Mon-ékkal tudtam, hogy ők lesznek az új barátaim és családom.
-SoHyun, kérlek! Próbálj lenyugodni, hadd vigyelek kicsit messzebb tőlük...! - kérlelem, már nem tudom hanyadjára
-Nem megyek! - hangja egyszerre hisztérikus és akaratos - Nem hagyom magára MiYOung-ot!
-De nem hagyod magára. Ő is azt szeretné most, hogy lenyugodj... hiába nincs eszméleténél.
Ekkor még egy sírógörcs jött rá.
Ügyes vagy V, gratulálok! Most is a legjobb segítséget nyújtod. Csak azt nem értem, hogy-hogy a büdös francba nem kevertek le nekem még egy kibaszottul nagy pofont!?
-Bocsáss meg! Most pedig gyere! - megfogtam a derekát és araszolva eltávolodtunk a zűrzavartól.
Csak ne legyen semmi baj MiYounggal...
MiYoung POV.
Sötétség. Ez vesz körül, semmi más. Félelem. Ez az amit érzek. Fájdalom. Az ami a hasam tájékát marja. Kicsit se biztató körülmények, de nekem ez jutott. Ez a három dolog, amiből kiállok jelen pillanatban. Csak azt tudnám, hol vagyok most!? A halálban? Nem, akkor mindenem fájna. Az élők között? Az sem, hiszen világosabb lenne. Semleges érzések kavarognak bennem. Nem tudok semmit csupán azt, hogy valami miatt nagyon fáj a hasam egy része.
Bár tudnám a hol létem! Bár tudnám a lényem!
Bár visszatérnék az élőkhöz!
Itt a vége.?...
V POV.
Minden erőnkkel azon voltunk, hogy levegyük JiMin válláról a terhet és védjük őt. Miért kellett lesérülnie annak a féleszűnek is? Így most jobban oda kell figyelnünk, már nem mintha nem tettük volna eddig, de most még annál jobban is kell.
-V, mögötted!! - kiált rám Rap Monster
Csont nélkül lekaszaboltam a mögöttem, már épp rám rontani akaró hibridet. Bele se kezdtünk, de már fáradt vagyok, ez így nem lesz jó...
Egy pillanatra elbambultam, majd az vettem észre, hogy SoHyunt többen is megkörnyékezik, így gondolkodás nélkül előkaptam a pisztolyom és lőttem négyet és a szörnyek a földön terültek el. Odasiettem mellé, hogy védjem őt és úgy irtottuk tovább a támadóinkat. Ahogy néha-néha láttam a MinYoung páros eléggé összhangban van, de ezt is csak fél szemmel láttam. Tényleg rengetegen voltak és mindegyik a vacsoráját akarja... azaz minket. De ma sem lesz vacsorájuk, ahogy később sem, mert mi lelépünk innen, minél hamarabb.
-Tae, ne lankadjon a figyelmed. - súgta oda nem SoHyun
-Értettem. - és már folytattam tovább a lövöldözést, olykor a nyirbálást a késemmel.
Észveszejtő tempóban kezdte fáradni, de ahogy láttam a többiek is. Nem adhattam fel, mert akkor ez az egész feleslegesnek bizonyult volna.
-Mindenképp ki kell tartanunk srácok!! - kiabálja hangosan a főnök, mire valamennyien válaszolnak neki egy ,,Igen"- nel, de volt aki csak biccentett, köztünk én.
Annyi energiám nem volt, hogy pislogjak... próbáltam koncentrálni, de úgy tűnt soha nem fogynak el ezek a vészívó barmok, akik enyhén zöld színt vettek fel.
-Főnök!!! - jött a felszólítás J-Hope-tól, aki épp szabadon volt. Nem is értem hogyan.?
-Kösz haver. - mondja főnökünk, miután lelőtt kettőt, de már többre nem volt képes hiszen jött az újabb adag, amiből már Hoseok sem maradt ki.
Suga POV.
Egyre csak jöttek és jöttek, nem volt vége a hatalmas szörny seregnek. Fogjuk mi ezt bírni fáradásik, meg úgy egyáltalán tölténnyel? Ez a mondat futott át folyamatosan az agyamon miközben öltem a vérszívókat. Rap Monster is kezd fáradni, ahogy mindenki más. JiMin barátom van a legrosszabb helyzetben, ezért azt beszéltük meg MiYounggal, hogy a közelében leszünk. A biztonság kedvéért... Jin és JungKook meg egyszerűen tökéletesen végezték ki a bestiákat, persze ők is fáradtak, de egyáltalán nem látszott rajtuk. Jin-en sosem láttam még ilyen határozottságot és akaraterőt, mint most. Lehet, hogy nem mondja, de a szíve mélyén, ő is haza szeretne jutni, a kevésbé frusztrált környezetbe. Elhiszem, én is azt szeretném. De most szemben állunk egy nagy problémával... pontosabban több százzal.
-Hoseok, melletted van egy! - kiáltok oda barátomnak
-Kösz, Suga!
Lövés követte a másikat, rekedt sikoly és ordítás visszhangzott a hatalmas tájon, amikor épp kiontottuk egyikük életét. Lábaim egyre jobban gyengülnek, kezeim remegnek, de folytatom... nem szabad feladnom... NEM!!!
-Ezt neked te nyomorék!! - találom fejbe az egyiket, a vére egy része ráfröccsen az arcomra és a ruhámra.
Pisztolyra már csak akkor volt szükség, amikor a közelharcban eléggé megsebesítettük a másik félt. Másképp pocséklás lett volna. Kaptam egy igen nehéz alany, vele kicsit meggyűlt a bajom... pontosan elég sokáig. Ahogy hátráltam és sebesítettem a kis bicskámmal nekinyomódtam a falnak, majd ahogy egyik fajtájából való távozott az élők sorából rákapta a tekintetét, amit én szívesen kihasználtam és végeztem vele. Tökéletes célzás a gyomorba és még több a belekbe.
-Srácok, nem segítene valaki? - jött a kérlelés JiMintől, szerelmem rögtön odasietett védeni őt...
A lehető legrosszabb dolog amit csinálhatott, mert abban a tizedmásodpercen egy elég nagy hibrid kitépett egyet hasfalából. Azt hittem csak rosszul látok, de végül kiderült, hogy a könnyeim erednek el... ennyire mélyen érint az ő sorsa?... ennyire szeretem?
Lassított felvételbe történt az egész és mintha elérték volna célukat, a szörnyek visszavonultak. Sissy hatalmas fájdalommal az arcán esett le a csupasz... sáros... vér áztatta földre.
-MiYoung!!! - visszhangzott SoHyun kétségbeesett, hisztivel és sírással keveredett hangja, amint meglátta barátnőjét. A lábaim sátrat vertek, nem tudtam felfogni épp ésszel... vagy nem akartam. Itt lenne a vége...?
Üdv kedves olvasók!!^^ Remélem tetszett ez a rész is. Ha tudjátok valamilyen úton-módon juttassátok el hozzám a véleményeteket. A csoporttal kapcsolatban nagyon örülök, hogy egyre többen csatlakoztok és szeretném, ha így lenne továbbra is. Szeretném megköszönni a 11 követőt és a 4360 oldalmegjelenítést. Tudatni szeretném még azt is, hogy a KiKi's One Shot blogomon elindult az újabb szavazás. Hajrá!! Viszont... Most mással szeretnélek untatni titeket. Mégpedig azzal, hogy egy ,,come back"-kel ,,tértem vissza", mivel egy ideje nem volt új blogom és elkezdett érlelődni bennem egy újabb történet, amit sokkalta összeszedettebbre készülök írni, mint az eddigieket. Ennek pedig az a következménye, hogy az egyik blogom - név szerint a Kísértő Múlt - az új és egyben utolsó (befejező) résszel lesz posztolva. Hogy mikor? Azt nem tudom, mert még idő kell a tökéletes véghez. Akik esetleg olvassák, ne haragudjatok emiatt... Tényleg nagyon sajnálom, de úgy érzem itt az ideje. Szóval nem is ragoznám tovább, ezen a linken megtaláljátok az új blogom. Név szerint: My dream is to...
Hadművelet, INDUL!!...
MiYoung POV.
Azon csodálkoznék, ha már aludnánk, de még csak most megyünk fel a lépcsősoron. Kb úgy nézünk ki, mint a nagyon öreg zombik. Ez a gondolatom is honnan jött? Jesszus... látszik, hogy fáradt vagyok. A zuhanyzáshoz megint nem volt kedvünk, így azonnal az ágyunkba dőltünk. Ezt az apróságot is reggelre pakoljuk át mint mindig. Szóval ruhástól és cipőstől bevetettük magunkat az ágyba és nem is sok idő múlva már elnyomhatott az álom.
Reggel egy hangos ordibálásra lettünk figyelmesek, ami a folyosóról jöhetett. Majd egy sor káromkodás és egy éles, rekedtes visítás. Megint bejutott volna az egyik?
-Elegem volt. - ront be mérgesen Rap Monster, mögötte pedig véres karral JiMin - Pakoljátok össze a cuccaitokat és a fegyvereiteket. Indulunk haza...
Erre a kijelentésére mindenki összenézett. Halvány mosoly jelent meg valamennyiünk száján, majd már csak azt vettük észre, hogy Rap Monster hátán ott csüng SoHyun barátnőm. El tudom képzelni, hogy mennyire örül.
Én spontán meg nem tudok szólalni, annyira sokkban vagyok. Indulunk haza. Ez a mondat csengett még mindig az agyamban. Két szó... Az egyikhez hozzátársul egy kép, ami a nagybátyám reménykedő és kétségbeesett arcát látom. Utoljára akkor volt ilyen amikor ne tudta mit vegyen fel a randijához. És most megint fogom látni őt. Biztos,hogy sírni fog... de a boldogságtól... és én is.
-Cicám... jól vagy? - guggol le elém Yoon Gi.
-Igen, csak elgondolkodtam. - felelem halkan.
-Azt hittem, hogy baj van. Öhm... segítenél pakolni? - vakargatja tarkóját zavartan - Kicsit sok van. Srácok, azt nem értem, hogy hogy a fészkes fenébe tudtunk elhozni ennyi cuccot.
-Még nekünk sem kéne ennyi. Pedig mi lányok vagyunk. - fűzi hozzá SoHyun.
-Elég érdekes lányok. - szól be neki V.
-Te fogd be! - dob barátnőm neki nevetve egy párnát.
És elkezdődött a kis szócsata, ami nap mint nap lejátszódik. Persze mi jókat nevetünk rajtuk és azokon a hülyeségeken amiket összehordanak. Mosolyogva néztem őket miközben pakolgattam a ruhákat és egyéb mütyűröket. Néha megcsóváltam a fejem, néha már azt hittem összeesek a nevetéstől. Honnan jönnek azok az elképesztő idiótaságok? Talán ezért tudott mindig megnevettetni drága barátnőm, amikor szomorú voltam valamiért. Amikor kiléptem a munkahelyemről, mert azt mondták, hogy választanom kell a munkám vagy a magánéletem a fontosabb!? Persze engem nem fogtak meg egy ilyennel, de még is szerettem azt a munkát. A kolegákkal is jó kapcsolatot ápoltunk, de ez mind megszakadt.
Gondolatmenetemből V kiabálása szakított meg:
-Sissy!!! - már ő is így hív!?
-Mi van? - pislogtam nagyokat
-Élsz még? - jött a kérdés Jintől
-Persze... csak elbambultam. - nevettem zavartam, majd folytattam a pakolást.
Nem is sokára a VHyun páros is elcsendesedett és ők is szorgosan pakoltak. Körülbelül háromnegyed óra múlva az ágyak lábainál voltak a cuccok, mellettük pedig a tulajdonosok. Mindenki készen állt az indulásra.
-Mehetünk? - kérdezi NamJoon
-Igen. - feleljük egyszerre, határozottan.
Több sem kellett és mentünk is végig a folyosón, le a lépcsőn, majd ki a hatalmas terepre.
-Öö... Rap Monster!? - kérdezem félszegen
-Tessék? - pillant rám
-Nem kellett volna tervet csinálni, hogy mégis hogyan jutunk ki innen? - harapok bele alsó ajkamba.
-Öö, de. De most már mindegy. Majd rögtönzünk. - kacsint rám
-O-Okééé...
Nem nagyon figyeltük az utat, inkább csak Rap Mon-t követtük. Ha van valaki, akkor ő az aki ki tud innen vinni minket. Nem vicceltek azzal, hogy rengeteg időt vesz igénybe a kijutás, mert hát messze van a kijárat. Annyira el voltunk foglalva a kijutás gondolatával, hogy nem is foglalkoztunk azzal, hogy bármikor belebotolhatunk az egyik hibridbe. Persze nem csak nekem tűnt fel a hatalmas csend, amit csak halk neszek zavartak meg olykor-olykor. Túl csöndes a környék. Próbáltam magam lenyugtatni, de nem ment. Valahogy az út során ez feledésbe merült és folyamatosan sétáltunk. J-Hope, JiMin, JungKook, V és Sohyun beszélgettek egy erdős résznél, amikor megálltunk pihenni.
-Eddig körülbelül 3 kilométert tehettünk meg. És még mindig hátra van jó pár. Miért lett ilyen nagy ez az istenverte hely? - dünnyögött Rap Mon -Mindenesetre 5 perc pihenő és indulunk tovább. JiMin fiú, hogy van a karod?
-Tűrhetően. - bökte oda
-Azért ne erőltesd meg. - ekkor a hatalmas erdőségből hangos morgások jöttek - MiYoung, Suga! Adjatok mindenkinek fegyvereket. De nagy gyorsasággal.
Épp hogy kiosztottuk, már jött is a rengeteg vérszifolyozó...
Élő bábuk...
Suga POV.
Nagyon kimerültem a mai nap. Sokat kellett foglalkoznunk a lányokkal, hogy elérjék azt a szintet, ami megfelel Rap Monsternek. Ahhoz képest, hogy az elején milyen gyenguszok voltak, mostanra sokkal erősebbek. Sok segítséget igényeltek az erőpróbán, de annál kevesebbet a lövészpályán MiYoung, a lövészpályán pedig SoHyun volt az ügyesebb. Azt hinné az ember, hogy ha megadja a célpontot akkor nincs veszélyben, hanem arra az egy pontra összpontosít. Na hát az én egyetlen virágszálam kis híján megölt. És még ő volt felháborodva, hogy útba voltam. Egyél meg egy csupor mézet és fogd rá Tigrisre. Jó vicc...
Az este folyamán beszélgetést hallottam, de nem nagyon érdekelt kik folytatnak eszmecserét, inkább nyugodtan öleltem magamhoz szerelmemet. Nem is sokára már javában álmodtam.
Reggel hatalmas világosságra ébredtem és arra, hogy Sissy már nem volt mellettem. Ránéztem az éjjeli szekrényen lévő karórámra és döbbenve kapkodtam össze magam. Hogy lehet, hogy már fél 11 és nem keltettek fel??? De most úgy őszintén? Gyorsan magamra kaptam néhány rongyom és futottam is a pálya felé vagyis inkább sprinteltem. Lent már láttam a srácokat, akik szorgosan gyakoroltak viszont én alig bírtam megállni.
-Lassíts szívem. Hogy aludtál? - ölelte át nyakam MiYoung
-De. De azt nem értem, hogy miért nem szóltatok nekem? - lihegtem
-Olyan édesen aludtál, hogy nem volt szívünk felkelteni.
-Nektek vagy inkább neked? - húzta mosolyra a szám
-Hmm... inkább nekem. Gyere, mert SoHyun mindjárt kiköpi a belét. - húzott maga után
-Hanyadik fekvőtámaszt csinálja?
-Körülbelül most jár a kilencvenediknél.
SoHyun POV.
Ha most ki tudnám fejteni az érzéseim megtenném, de jelen pillanatban egy szót nem tudok kinyögni. TaeHyung annyira heves, hogy nem tudok ellene tenni. Nem tudom pontosan mi vette rá, hogy elmondja az érzéseit, de tetszik, hogy kockáztat. Az se biztos, hogy tisztában vele mit is érez. Sőt, szerintem még ő maga sem tudja. Ahogy leheli nyakamra a csókokat forrósággal tölt el. Az érintése megbabonáz, ahogy az is ahogyan a szemembe néz. És ezt ő váltja ki belőlem, aki először még bunkón viselkedett velem. Ki a fene tudta, hogy ez lesz belőle?
-TaeHyung... Ezt nem kéne... ez egy kicsit... gyors. - hallatom rekedt hangom, majd azonnal elhúzódik tőlem és lehajtja a fejét.
-Bocsánat. Csak tudod... már egy jó ideje nem voltam lányok közelében és megszállottan kívánom az élvezetet. Meg hát... pasiból vagyok. - mosolyog rám kínosan
-Semmi baj, megértelek. Ígérem, hogy ha készen állok rá akkor mindenképp közlöm veled. - simítok végig a hátán
-Ne ígérj meg semmit! - néz rám komolyan - Ne tedd, mert nem akarok semmi olyan dolgot rád erőltetni.
-Jó, akkor nem ígérek semmit. Így jó?
-Tökéletesebb már nem is lehetne. - csókol meg gyengéden - Ja de. Ha nem egy ilyen helyen lennénk.
-Hát igen. Most pedig menjünk vissza és aludjunk. Azt mondta Rap Monster, hogy legalább nyolcvan fekvőtámaszt meg kell csinálnom. - húzom el a szám, miközben veszem magamra a pizsamám, amik az ágyon hevernek.
x x x
-Kész. Ennyit bírtam. - esek le a földre
-Ez nem volt túl sok. - guggol le elém Rap Mon
-Nem érdekel. - kapom fel határozottan a fejem - Szívesebben lőnék egy kicsit.
-Ugye most a fejemet a helyén hagyod. - szól Yoon Gi barátnőmhöz
-Mindent megteszek, de ha az utamban állsz nem tudok mit csinálni. - veregeti meg a vállát MiYoung, mire Suga szemei kikerekednek.
Mindannyian nevetve mentünk az alig pár méterre lévő lövészpályáig. Elképesztő, hogy szörnyekkel vagyunk körülvéve és bármikor megtámadhatnak minket, de mi felhőtlenül nevetgélünk a saját hülyeségeinken.
-Na lányok. Eljött az idő, hogy bevessük az élőbábukat. - tapsol egyet NamJoon, mire a fiúk felé kapják a fejüket.
-Főnök, én még élni szeretnék. - kap a nyakához JungKook
-Szerintem mindannyian. - mondja SeokJin
-Nem érdekelnek a kifogásaitok. JiMin SoHyunnal szembe áll, Hoseok pedig Sissyvel szembe!
Ahogy a fiúk elhelyezkednek a tábla előtt érdekes felállás vett kezdetét.
-Hé srácok! - szólalok meg, és megkapom a kellő figyelmet is - Emlékeztek amikor foglyul ejtettetek minket. Akkor fordítva volt az egész. - láttam, hogy nem értik így folytattam - Engem JiMin, téged meg J-Hope kapott el. Most megbosszulhatjuk mindezt.
-SoHyun ne idegesíts! Bármit megteszek csak ne lőj fejen. Kérlek szépen~! - könyörög nekem kétségbeesetten JiMin
-Még meglátom. - billentem oldalra a fejem, majd elhelyezem fejem mellett a puskát, ami előtt már felvettem a védőszemüveget és a hangtompító fülest.
Mind a ketten célba vettük a két srácot és lőttünk párat. Ők lihegve, de annál megkönnyebbülten vették észre, hogy meghagytuk az életüket. Később mozgóbabákat kellett eltalálnunk. Hogy ez hogy nézett ki? Mivel nem volt áram, így Rap Mon és Jin improvizált. A próbababákat elmozdították a helyükről, beállították Kook-ot és TaeTae-t, ők leguggoltak és tolták maguk mellett vagy épp előtt a babákat. Elég hülyén nézett ki, de ez mind a segítségünkre van.
Elhatározottan...
SoHyun POV.
A szabályokat betartva, minden este és reggel megcsináltam 5-5 súlyemelést. Össz-vissz négy nap telt el és volt pár összetűzésünk azokkal a férgekkel. Ami a legjobb, hogy pár órája öltem meg a másodikat!!!^^ Háhá. Ugye milyen ügyes vagyok? Tudom én. Vidáman szökdécselve haladtam fel az emeletre inni egy kicsit, amikor szó szerint beleütköztem valakibe. Nem koppant nagyot a fejünk, de azért fájt. Felnéztem és észrevettem, hogy a másik áldozat Taehyung. Igen, megtudtam az eredeti nevét is. Hihi...
-Mi a boldogságod okozója? - állt meg határozottan előttem
-A halott hibrid elég okot ad. - mosolyogtam boldogan
-Á, értelek. - mondta, majd egy nagyot sóhajtott és folytatta - Figyelj SoHyun... A napokban már egyre inkább érzek valami különöset, itt. - fogta meg a kezem, majd a szíve helyére rakta. Nem értettem mit akar ezzel, de ahogy a testéhez értem szinte perzselt. - Amikor a közeledben vagyok minden sokkal kuszább lesz és megzavarodik az elmém. Általában én nem vagyok ilyen, de amióta ismerlek ezek történnek velem. SoHyun én...
-Gyerekek! Hozzatok még három puskát! Megtalált minket a többi vakarék is! - szaladt fel a lépcsőn JungKook.
Extra gyorsan futottam a szobánkba, majd előkapta három formás kis készüléket és mentem is vissza velük. Egyet JungKook kezébe nyomtam, a másikat a Taehyungéba és mentünk is irtani a szörnyeket. Volt pár a lépcső aljában és a bejáraton is jöttek be néhányan. Azokat könnyűszerrel kiütöttük és leszúrtuk, aztán mentünk a többieknek segíteni. Olyan gyorsan próbáltunk futni, ahogy csak tudtunk majd mikor már láthatóak voltak, célba vettünk párat és kinyírtuk azokat. A srácok még így sem bírtak velük, de igyekeztük a legtöbbjüket puszta kézzel leverni. Egy óvatlan pillanatban nem figyeltem hátra, majd egy hangos ordítást hallottam meg. Reflexszerűen hátranéztem és szemem elé tárult V véres keze, amit egy fertőzött szív. Próbáltam úgy megcélozni, hogy még véletlenül se érje a srácot, de kis híján majdnem eltaláltam őt. Gondolkodás nélkül odasiettem hozzá és leguggoltam mellé. Leszakítottam egy keveset a pólóm aljából és a kezén lévő nyílás felett végigtekertem, jó szorosan.
Erre egy kicsit felszisszent és megszólalt:
-Majdnem megöltél.
-De csak majdnem. - akaratomon kívül rámosolyogtam
-Szép a mosolyod. - ekkor elöntött a pír.
Egy köszit rávágtam és felsegítettem. Karja a vállamon pihent amikor a srácok kimerülve jöttek oda hozzánk. Kisebb horzsolások látszódtak egy néhányukon, de ez ezzel jár.
-Minden rendben? - kérdezte Rap Monster
-Igen. Elkötöttem a seb felett, így nem fog terjedni a méreg. - feleltem
-Ügyes. Veled mi lett haver? Elpuhultál. - ütögette meg V vállát
-Tudod te azt. - helyezte fejét az én vállamra, majd csak akkor jöttem rá, hogy milyen furcsa helyzetben vagyunk. Képzeljétek el: Én Taehyung derekát ölelem, ő a kezét és a fejét rajtam pihenteti. Kicsit sem meglepő...
Mivel a mai gyakorlatnak vége, mindenki kimerülten battyog fel az emeletre, vállukon vagy kezükben pedig egy-egy fegyver. Ugyanígy dobják le magukat a saját ágyukra és terülnek el azon.
V POV.
A tegnapi nap folyamán beszélnem kellett Rap Monsterrel. Elmondtam neki minden nyűgöm, ő pedig figyelmesen végig is hallgatott. Ő is arra a következtetésre jutott, mint én - csak logikusabb módon. El akartam mondani SoHyunnak, de JungKook megzavart. Viszont most itt a megfelelő alkalom, mert mindenki mélyen alszik és csak mi vagyunk fent. Alapjáraton véve is mi lennénk az éjszakai baglyok, mert mi ketten lennénk soron. Megragadom újra az alkalmat és megint összeszedem a bátorságom. Ez utóbbi nagyon sok időmbe tellett, de most nem szabad elhalasztanom. Ez a szó, érzés ki akar törni belőlem.
-SoHyun... Beszélhetnénk? - kérdeztem kicsit félve
-Már beszélünk. - kuncogott. Ilyenkor olyan aranyos.
-A délután nem tudtam befejezni a mondandóm, mert JungKook megzavart. Pedig nagyon fontos és sok időbe telt, míg megerőltettem magam. Szóval... - délután nem ment ez ilyen nyögvenyelősen.
-TaeHyung!? - hangja félénkséget, erőtlenséget és egyben határozottságot sugallt
-Most ne szakíts meg kérlek, mert ezt nem tudom tartogatni magamban. Én... én... szeretlek SoHyun. - kimondtam - Amióta megláttalak megindítottál bennem egy lavinát, ami nem állt meg a szívemig. Szeretlek...
-Hát... ez... váratlanul ért, de azt tudnod kell neked is, hogy én sem érzek másképp.
What do you say? Ezt most tényleg igaz? Valóban ugyanezt érezné irántam? Boldog vagyok és megkönnyebbültem. Akkora teher esett le a szívemről, hogy a Mont Everest is megirigyelné. Viszont most nem tudom mit kell ilyenkor mondani. Hehe... ez kicsit ciki...
-Taehyung... szeretlek... - a mondat végén már teljesen belepirult.
-Leszel a barátnőm? - kérdeztem reményekkel telve
-Ühüm. - bólogatott hevesen, majd magamhoz öleltem - amennyire tudtam a kezem végett.
Egy kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudja nézni. Ez a szempár most is gyönyörűen csillogott, a szája pedig apró mosolyt fogott közre. Gyengéden ráhajoltam puha ajkaira és birtokba vettem. Szépen lassan mozgatni kezdtem ajkaim és közben derekát simogattam, erre egy kisebb sóhaj hagyta el a száját, majd váratlanul nyelve átkerült az én számba. Összeakaszkodtak érzékszerveink, magam alá gyűrtem őt ráültem csípőjére, aztán levegőhiányban elváltunk.
-TaeHyun... - mondta ki érzelmesen a nevem, ezt akarom mindig hallani, ahogy engem hív - Ne csináld kérlek. Ne itt.
-Akkor menjünk máshová. - húztam fel és elindultam a mellettünk lévő szobába, bezártam magunk mögött az ajtót és ismét csókban forrtunk össze, miközben lassan az ágyhoz vezettem...
Hogyan is...?
J-Hope POV.
Hogy hogyan is kerültünk ide? Egyszerű az egész, de kezdem az egészet a legelejéről. Otthon ültem békésen és a Forma1-et néztem amikor Rap Monster hívott. Már gyerekkorunk óta ismerem, nagyon jó barátom még máig. Azt mondta lenne egy srác akivel meg kéne ismerkednie a bandának, mivel ő is csatlakozna. Elmentünk, összeismerkedtünk és barátok lettünk. Apámnak nem nagyon tetszett, hogy olyan barátaim vannak akik csak a bajt keverik. Nekem sem tetszett, hogy nem bízik bennem és ebből lett a nagy balhé. Volt tányértörés és mi egyéb, majd jött egy este amikor neki álltunk felelsz vagy merszezni. Igen csak berúgtunk, másképp nem csináltunk ilyen hülyeséget. És valamelyik hülye kitalálta, hogy jöjjünk el ide. Felpakoltunk temérdek kaját, ruhát és néhány fegyvert amit a haverokkal összeszedtünk, majd nekivágtunk a túrázásnak. Innen már szerintem kitalálható, hogy mi volt. Itt ragadtunk a semmi közepén körülvéve vérszívó hibridekkel, már sokkal kevesebb kajával. Azt nem értem, hogy hogy eddig kitartott, mert történetesen mindegyikőnk egy haspók. Szóval ennyi lenne az én részemről.
JungKook POV.
Jó családban nevelkedtem. Mindent megadtak nekem a szüleim, csak folyton dolgoztak. Én iskolába jártam és ez így ment. Nem tudtam mi szeretnék lenni. Utáltam rajzolni, énekelni és egyéb ilyen dolgok. Pár hónappal az érettségim előtt kigyulladt az iskolánk jobb szárnya és futótűzként terjedt a mi termünk felé. A folyosók füsttől tátongtak és a tűz sokak halálát okozta. Köztük a legjobb barátaimét is. Az osztályfőnökünk mindenkit próbált nyugtatgatni és kimenekíteni, de ez az ő rovására is ment. Sajnos ő sem élte túl. Minden diák eszeveszettül kereste a kijáratot, de a füst ismét megakadályozott bennünket. A nagy sürgés-forgásban ellöktek és egy elég komoly füstmérgezést is kaptam az ott töltött idő alatt. Rap Monster és JiMin azon a környéken jártak és ahogy meghallották, hogy már csak egy srác van bent - vagyis én - a megmentésemre siettek. Meg is találtak és kivittek. A kórházba is bejöttek velem, majd megvárták amíg anyáék odaérnek. Persze anya, ha nem mondott százezerszer köszönetet neki akkor egyszer sem. Minden nap bejöttek hozzám és végül megkért, hogy csatlakozzak a bandájukba. Hálából igent mondtam, mert ennyivel tartoztam nekik. Aztán a többiekkel is összeszoktunk és most itt vagyunk.
JiMin POV.
Hol is kezdjem? Talán ott, hogy a bátyám kirakott otthonról, mert állandóan szájaltam vele és ne bírt velem. Logikus, hogy ki kell raknia, de akkor miért nem küldött el a nagyanyámhoz. Jaj, inkább jobb is volt ez így. Na szóval hajléktalan lettem és a közeli parkban kötöttem ki. Nem volt kellemes az őszi napokat ott tölteni. De jött Rap Monster és összeszedett egy csövest. Konkrétan engem. Mert hát az voltam. Monster lett az én szállásadóm, legjobb barátom és a ,, megmentőm". Neki köszönhet a banda mindent. Mindegyikőnket ő húzta ki a csávából és sokkal tartozunk neki. Ezek között szerepel a tisztelet is.
Jin POV.
Egy gazdag család sarjaként nőttem fel. Apám nagyon befolyásos ember. Egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy mit csinálnak a kicsi gyerekei, csak a munka és a munka. Az bátyám és a húgom mindent elvett tőlem. Anyánk figyelmét, a szeretet és egyéb gyermeki örömöt. Nem is csodálkozom, hogy rossz társaságba kerültem. Motorosok, drogosok és részeges ember lettek a barátaim, ne vagyok erre büszke, de a szüleim hibája. Ha nem lenne az az átkozott pénz az úr akkor minden másképp lett volna. Este volt, hajnali 2 lehetett amikor hazafele sétáltam. Sötét volt Szöul utcája és megjelentek az est urai, a ,,barátaim" félék. Lehet, hogy meglepő, de féltem. Féltem, hogy elkapnak, összevernek és megetetnek velem valami drog félét. Soha nem csináltam ilyen hülyeségeket, attól, hogy ilyen emberek vettek körül. Megtörtént amitől annyira féltem, megtalált az emberiség legalja. Elkezdtek verni, majd mikor már félig eszméletlen voltam akkor jött a megmentősereg. Azaz Rap Mon, JiMin, V és J-Hope. Eltakarították azokat a férgeket és befogattak a szállásukra.
V POV.
Minden szuper volt, addig amíg fel nem tűnt a színen az anyám. Tudni kell róla, hogy azért váltak el apuval, mert állandóan vert, cigizett és miegymás. Követelte, hogy költözzek hozzá vagy apám fogja megbánni. Én a hülye fejemmel nem hallgattam rá és ennek meg volt az ára. Ahogy hazamentem a munkából apámat a villanyra felakasztva találtam. Alatta vértócsa és egy boríték. Egyszerre voltam dühös és szomorú. Tudtam, hogy hülye anyám van, de azt nem gondolta, hogy ilyen messzire képes elmenni. Nem hagytam annyiban és elmegyógyintézetbe zárattam, onnan pedig ment a börtönbe. Miután eltemettettem apámat rám maradt a ház és az adósság. A fizetésemből nagyon nehezen boldogultam így is, nem még apám nélkül. A munkatársam mondta, hogy van egy ismerőse akinek az öccsével barátkozhatnék. Mondtam, hogy legyen és ekkor ismertem meg NamJoon-t. Nem bántam meg, hiszen lakást ajánlott és még több barátot. Később kerültünk ebbe a vidámparkba, ahol résen kell lenned.
Rap Monster POV.
Én vagyok ennek az egész pereputtynak a teremtője. Nekem köszönhetik, hogy nem kerültek nagy bajba és csak tiszteletet és barátságot várok tőlük. Ennyi az egész. Hogy én minek köszönhetem az ittlétem. Mindig is rossz baráti köröm volt. Hiába próbáltam megjavulni, megtaláltam a legrosszabb embereket a környéken. Drogosok és bűnözők lettek az én barátaim. Anyám és apám nem tudott velem mit kezdeni. A húgom mindig fontosabb volt számukra, mint én. Magasról letojtak, de nem is nagyon érdekelt, hogy mit gondolnak ők és mások. Nekem sem volt a legjobb, de eléltem a munkámból és volt egy házam is. Később felkerestek azzal az indokkal, hogy szeretnék, ha jobb lenne a viszonyom velük. Visszaköltöztem és abban az időben ismertem meg Suga barátomat. Legkésőbb csatlakozott hozzánk JungKook és mivel anyámék csak a pénzt akarták tőlem - pedig volt nekik temérdek - visszamentem a saját házamba, ahol a fiúkat helyeztem el. Berúgtunk és V kitalálta, hogy játszunk felelsz vagy merszet. Csak is ő tud ilyen marhaságot kitalálni. Ugyan ki más? Mertem és az volt az ára, hogy mindenkinek el kell jönnie ide túrázni. És azt honnan tudjuk, hogy a fél várost ellepték a hibridek? A húgommal elég jó viszonyt ápoltam és ő a TV-nél dolgozott, mint tudósító. Egyre több hír jött arról, hogy emberek száza hullik el a szöuli tartomány körül. Mi pedig talán segíthetünk ezen...
Kiképzés...
SoHyun POV.
V... V egy külön történelemnek számít. Mit is mondjak...? Nem tudom... Ahogy öleltem őt megdobogtatta a szívem. Megijedtem, mert nem tudtam mire vélni a viselkedésem. A szívem felgyorsult, remegni kezdtem. Az illata éltető levegőként hatott rám, érintése perzselő volt számomra. Ahogy érzetem mellkasa folytonos mozgását, mindig kétszeresre gyorsult lélegzetvételem. Mi történt velem? Eddig nem voltam ennyire... bizonytalan. Igen, ez az a szó. Bizonytalan. Amíg nem ismertem meg ezt az űrlény V-t nem ismertem bizonytalanságot. De ez már akkor megváltozott amikor megcsókolt. Egyáltalán miért tette? Miért kellett megszületnie és találkoznia velem? Maga a tekintete megremegtet, érintését már kevésbé állom, nem beszélve arról amikor kettesben vagyunk. Hát amikor alszunk... egy ágyban... szorosan egymás mellett. Már a puszta gondolattól elvörösödöm. Ilyen hatással vagy rám V.
-Ha már engedélyt adtam arra, hogy kifejlesszétek titkos képességeiteket akkor ne aludjatok egész nap. - ébresztett fel minket - a hang alapján - Rap Monster
-Még öt perc. - hallottam meg MiYoung hangját.
MiYoung - riadtam fel magamban és rögtön fel is keltem, majd hozzásiettem.
-Sissy!! Ugye jól vagy? Mond, hogy nincs bajod! - rázogattam fel
-Nincs semmi bajom SoHyun, csak hadd aludjak még pár percet. - morgott
Ez az én barátnőm. Nincs nagy baja. Tudom, mert mindig ilyen amikor felkeltik. Jólesően engedtem ki a bennmaradt levegőt, majd visszasétáltam az ágyunkhoz. Meglepve vettem észre, hogy senki nincs már bent ezért pár percre még visszafeküdtem... volna, ha nem láttam volna meg az ágyon egy pólót, pulcsival, nadrággal, zoknival és a földön egy bakanccsal. A kiképzés... Kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki ebből az egészből. Még mindig van bennem annyi remény, ami azt súgja, hogy kijutunk innen és újra láthatom anyut és aput.
Lassan levedlettem magamról az eddigi ruháimat. Mivel háttal álltam az ajtónak nem láttam semmit mögöttem. Na ez addig volt szép amíg meg ne éreztem két hideg kezet a derekamon. A levegő belém szorult, szemeim nagyra nyíltak és ez fokozódott is, mert ez a személy magához húzott és a nyakam hajlatába csókolt. Ez még hagyján lett volna, de én a felső testemen nem volt más csak egy melltartó. A félelemtől nem tudtam megszólalni, majd mikor már összeszedtem magam elléptem ettől a valakitől. Hátrafordultam és azt hittem, hogy ott helyben meghalok. Ijedten kaptam magam elé az eddig kezemben tartott ruhaanyagot.
-Csini vagy ruha nélkül. - kaptam az első bókot(!?) V-től
-Mi a fészkes fenét akarsz? - kérdeztem halkan, hogy még véletlenül se ébresszem fel az alvó barátnőm.
-A főnök mondta, hogy keltselek titeket, mert elég kómás állapotban voltatok az előbb. - mondta, majd levágta magát az ágyra és onnan figyelt - Mire vársz? Öltözz!
Mi van? Most ez komolyan az akarja, hogy előtte vetkőzzek le? Hát ez nem normális. Mivel úgy tűnt nem akar tágítani, kénytelen voltam elkezdeni öltözni. Mondanom sem kell, hogy nagyon zavarban voltam előtte. Értitek. Egy szál fehérneműben az általam ,,kedvelt" fiú előtt. Ez az érzés pár másodperccel később meg is szűnt amikor már minden ruha rajtam volt. Egy pillantást vetettem V felé és meglepetten vettem észre, hogy nem az a perverz mosoly került az arcára, hanem inkább egy elvörösödött, szégyellős srác jelent meg előttem. Miért lett hirtelenjében ilyen? Igazán kifejthetné a gondolatait, mert nem vagyok egy fejbelátó, mint ahogy észrevettétek. Nem törődve vele, MiYoung ágyához sétáltam és ébresztgetésébe kezdtem. Pár percig igencsak megszenvedtem vele, majd amikor hátrafordultam már ne volt bent V.
Nem is sokára Sissy barátnőm is összeszedte magát, majd lassan kimerészkedtünk a szobából és félszegen egy nevető csoport irányába indultunk. Ami balra volt tőlünk a harmadik ajtó mögött. Oda is nagyon óvatosan nyitottunk be, majd amikor láttuk, hogy mindegyikőjük felfigyelt az ajtónyitódásra beljebb sétáltunk.
-Készen vagytok? - kérdezte Rap Monster
-Én már tizenkilenc éve. - válaszoltam, mire mókásan megforgatta szemeit és felállt.
-Akkor gyertek utánam. - indult kifele az ajtón.
Mi szó nélkül követtük. Utunk a földszintre vezetett, majd a szabad levegőre. Megint szabadnak éreztem magam. A fejem végre ki tudtam szellőztetni és így minden másabb volt. Tovább sétáltunk az épület mögé és csodálkozva figyeltem, hogy egy igen modern lövészpálya van kialakítva 30 méteres körzetben. Elismerően bólintottam. Hogy tudtak ennyi idő alatt alkalmazkodni és összehozni egy ilyen bigyót? Ezt nevezem srácok. Big Like nektek.
-Nos lányok. Ez lenne a mi kis szerény lövészpályánk. Amellett, hogy megtanultok lőni, meg kell erősíteni a felső testeteket és a lábaitokat is. - ekkor JiMin és V szólásra nyitotta a száját, de Rap Mon leintette őket - Ha meg mertek szólalni, kiheréllek mindkettőtöket. Visszatérve a gyakorlatokra. Pár fekvőtámasz, guggolás, húzóckodás és máris erősebbek vagytok. Esetleg szemüveges valamelyikőtök?
-Nem tudunk róla. - mondta barátnőm
-Szuper. Akkor jobban meg tudjátok célozni a bábukat. Amikor már úgy veszem észre, hogy sokkal jobbak vagytok, beállítom JiMin-t és V-t élőbábunak.
Amint ezt kimondta az említett személyek egymásra pillantottak, majd Rap Monsterre. Ismét szólni akartak, de inkább hagyták az egészet.
-Kezdjük egy kis fekvőtámasszal. Csináljatok meg most húszat. - amint ezt kimondta mindketten levágtuk magunkat a földre - persze én lassabban - és elkezdtük a mozdulatsort. Nekem pöppet nehezen ment. Akarom mondani egyáltalán nem ment, mert az ötödiknél már a földön feküdtem.
NamJoon leguggolt mellém, majd megszólalt:
-Azt hiszem nem kevés dolgunk lesz.
Én hevesen bólogattam, majd leültem törökülésbe, úgy figyeltem a mellettem már lihegő lányt. Neki könnyű. Ő karatézott és jógázott is. Jó, hogy ügyesebb, mint én. Amint MiYoung befejezte a fekvőtámaszokat, ásítva ült le mellém, közben a srácok is körénk gyűltek.
-MiYounggal nincs gond, viszont a karjaidnak erősödnie kell. J-Hpoe, hozd ide az 5 kilós súlyzókat! - a miket?? - Ezeket kell egy ideig használnod. Reggel és este 10 darabot megcsinálsz felváltva. Ha már úgy érzed, hogy könnyűek váltunk 10 kilósra. Oké?
-Oké. - fújtattam
-Most menjünk a lövészpályára.
Ismét követtük és a fiúk kezünkbe nyomtak egy-egy fülvédőt, védőszemüveget és pisztolyt.
-Azoknak a kartonoknak kell eltalálnotok a belsejét.
Feltartottuk, célba vettük, majd lőttünk. Nekem kicsit balra már a máj felé volt egy lyuk, míg a Sissy-énél a nyaknál volt egy.
-Jó. Ügyeljetek a tartásra. Úgy látom ez jobban fog menni, mint a fizikai munka. - húzta mosolyra a száját.
Innentől még párszor lőttünk, majd megismerkedtünk a húzóckodással. Hát nem a szívem csücske el kell, hogy mondjam. A lövés az annál érdekesebb, de annak is meg van a technikája. Érdekes lesz ez...
Sziasztok!!!^^ Hát úgy sikerült, hogy két részt is megtudtam írni egy nap alatt. Ezzel már tegnap este készen voltam, csak már elég késő volt és azt gondoltam felesleges lenne kiposztolni, hiszen kevesen lesztek fent. Na mindegy is. A következő részben fognak szerepelni a fiúk múltja és persze az ő szemszögükből. Hát tegnap is egy érdekes estém volt, mert a nevelőapámnak megmutattam egy zenét telefonomról, ami rá volt kötve a hangfalra. (Este háromnegyed kilenckor, még zenét hallgattam, egészen fél 11-ig.) Bejött, ledőlt az ágyra és hallgatta a zenét (Motionless in White) és közben nézte ahogy írok. Előtte már mondtam neki, hogy kevesebb, mint negyed óra alatt megírtam az új rész háromnegyedét aminek a díjazása egy tátott száj volt. xD Megjegyezte, hogy ő nem tudna ilyen gyorsan írni, mert neki fél óra mire megtalál egy betűt. Hát aki nincs hozzászokva az nem is fog gyorsan írni. Mindegy. Hazajön anyu 10 óra fele és nevelőapám szóba hozza az írástudományom. Na most ez, hogy nézett ki? Kb úgy, hogy megkérdezte anyut, hogy tudja-e milyen gyorsan írok és mennyi mennyiségbe!? És, hogy tud-e valamit egyáltalán rólam. Anyu rávágja, hogy tudja. (Persze, hogy tudja... Hülye kérdés.) Erre nevelőapám, dehogy tudod. Oké nekem itt volt a vég... Minek kérdezed meg akkor? Komolyan úgy érzem, hogy én vagyok az egyetlen normális ember az EGÉSZ családban. Látszik, hogy a nagyapám milyen dinka volt. Nem bántom... jó ember volt. Na mindegy. Bocsi, hogy ennyivel húzta az időtöket, de úgy érzem, hogy amikor megszólal ez az ember, mindig elsorvad egy kicsi az agyamból. További szép napot!!!^^
Folyamatban...
MiYoung POV.
Az éjszaka közepén arra ébredtem fel, hogy rettentően fázok és valami égető fájdalom hasít a lábszáramba. Sokat pislogtam amíg végre tisztán láttam. Feljebb emeltem a fejem és megláttam a vérben úszó testrészem. A sötétségtől még mindig homályos volt minden, de azt láttam, hogy a szemben lévő ágynál - amin So Hyun és V fekszik - tornyosul valami. Óvatosan körbenéztem és mindenki békésen aludt. Kicsit megrémültem és nagyon halkan ébresztgetni kezdtem Sugat.
-Mi a baj? - mondta nyűgös hangon
-Halkan. - mordultam rá -Valami van itt és a lábam eszméletlenül ég.
Több se kellett a srácnak kipattantak a szemei, előkapta a pisztolyát a párnája alól, célba vette a szörnyet és lőtt a szemben lévő ágy felé. Erre mindenki felkelt, SoHyun pedig V ölébe vetette magát a félelemtől. A lény az ágyra esett eszméletlenül és barátnőm undorodva bújt V mellkasába.
-Vigyétek már arrébb ezt az izét. - kényeskedett
JiMin és Jin kiszállították a szobából a holttestet, de So Hyun még most sem volt hajlandó elengedni a srácot.
-Hát szállj már le rólam. A lábam már zsibbad. - V ölbe fogta és magam mellé helyezte a lányt, viszont SoHyun abban a pillanatban visszahúzta őt és nem engedte el.
Hű, de ragaszkodó lett. Háhá...
-Hát megfojtasz te nő személy. - próbálta magától eltolni drága, egyetlen barátnőmet, de feladta és megadóan visszafeküdt mellé.
V POV.
Ha talán nem fekszek le mellé akkor tényleg megfulladok. Hogy lehet egy lánynak ilyen szorító ereje?? De most úgy őszintén valaki megmondaná a választ!? Ha nem, hát úgy is jó. Csak azt tudnám miért lett hirtelen ennyire ragaszkodó...? Miért érzek valami különös érzést iránta? És vajon ő is ezt érzi? Vagy teljes szívéből utál? Rengeteg kérdés van bennem ami válaszra vár, de úgy érzem még sokára kapom meg ezt. Nem számít... vagy de? Eddig nem voltam ilyen határozatlan személyiség, de amióta ez a két lány belekerült az életünkbe minden más lett. Nem volt elég felbolydult életünk, neeeem nekik még jobban fel kellett kavarni az álló vizet. Sokkalta egyszerűbb lenne az ittlétünk, ha ők ketten nem döntenek úgy, hogy ellátogatnak az éjszaka közepén egy elhagyatott vidámparkba. Ez is csak nekik, kettejüknek juthatott az eszébe... senki másnak. Ha így folytatjuk mindenki halottan fog kikerülni innen. Ezt az egyet biztosra merem állítani.
-Na jól van.
Mától kiképzésben vesztek részt. - jelentette ki Rap Monster, amire mindenki jobb kedvre derült - De ha rinyálást hallok én nem tudom csinálok veletek.
-Ez mind szép és jó, meg örülünk is neki. De nem lehetne nappal csinálni? - bújt ki a mellkasomból SoHyun
-Végül is de. - rántotta meg a vállát, majd visszafeküdt mindenki aludni
-Khm... Valamit elfelejtettetek. - szólalt meg Suga
-Mit? - kérdeztem
-MiYoungnak vérzik a lába!!! - ordította el magát
-Miért nem mondtad hamarabb? - ült fel Jin
-Mert elvoltunk foglalva. - biggyesztette le ajkait
Jin segített ellátni a sebet, majd nagy nehézségek árán felálltam és bezártam az ajtót, hogy biztosan ne legyen még egy ilyen alkalom ma éjjel.
Reggel békésen ébredtem, viszont valami nagyon nyomta a mellkasomat. Kinyitottam a szemeimet és meglepve néztem, hogy az a valami So Hyun. Nem volt szívem felkelteni őt így kénytelen voltam megvárni amíg felébred. A többiek már fent kukorékoltak, volt aki már felöltözve szaladgált el vissza a szobában és volt aki az ágyban lustálkodott. Az utóbbit Sugaékra és JungKookra értem. Nagy ásítások közepette arra lettem figyelmes, hogy az alvó rémálom már mocorog, majd lassan felemeli a fejét.
-Végre felkeltél. - hangomra megremegett és felém kapta a fejét amit csak pár centi választott el.
Mondanom sem kell nagyra nyílt szemekkel és lebiggyesztett ajkakkal bámultuk egymást, pár másodperccel később már nem állta a pillantásom és elfordult, ezzel együtt pedig fel is állt.
Suga Pov.
Az éjszaka nagyon frusztrálónak bizonyult. Még akkor sem éreztem biztonságban magam amikor V biztosra bezárta az ajtót. Lehet a betört ablakok teszik. Azokon át hideg levegő áramlott és ennek hatására Sissy szorosan hozzám bújt, amit nem is bántam. Jó volt a karjaimban tartani őt és hallgatni a lélegzetvételét. Félek, hogy ez egy óvatlan pillanatban már nem fog így lenni. Nem fog lélegezni, nem fog verni a szíve és szemei feladják a szolgálatot. Már ettől a gondolattól is sírni tudnék, de erősnek kell maradnom. Mit mondana, ha másodszorra is látna a legsebezhetőbb pillanatomban? Akkor már úgy érezné, hogy nincs remény számunkra. Ha már én is összetörnék akkor ő mit tenne? Hahh... muszáj kitartani és rávenni Rap Monstert, hogy jussunk innen ki. Körülbelül egy hete lehetnek itt a lányok és a nevelőik már tuti halálra aggódták magukat. És anya is nagyon rossz színben lehet.
A kicsi fia már másfél hónapja ,,eltűnt" és nem is jelentkezett. Már biztos feladta a keresésem. Soha nem voltam egy jó gyerek. Mindig lógtam az iskolából és nem voltak fényes jegyeim se, de valahogy elvégeztem azt is. Apa szerelőműhelyét vittem tovább és egyre jobban fizetett. Egy nap bejött Rap Monster a motorját megszereltetni és akkor kezdődött az egész. A barátságunk, a banda, a kavarodás és a folytonos veszekedések otthon. Ezt meguntam, összepakoltam és otthagyta anyát és NamJoonékhoz költöztem egy időre. Családi vállalkozásuk volt és elég jól ment. Két fegyverüzletük volt a város két végén. Innen lettek a pisztolyok és egyéb önvédelmi eszközeink. Pár napra rá apa megtalált engem és követelte, hogy menjek haza, mert anyám belebetegszik a tétlenségbe. Viszont én makacs voltam és idióta módon elmentem mellette. Nem törődtem az otthoniakkal, csak magammal és a srácokkal. Nem vagyok büszke magamra. Legszívesebben leköpködném magam, de még az is kevés lenne. Egy utolsó szemétláda vagyok, aki őrületbe kergette a saját szüleit. Én egy emeletes barom vagyok...
