6.rész

A sötét átka...

MiYoung POV.

A nap simogató érzésére és az erős fényre ébredtem. Ahogy kinyitottam a szemem rájöttem, hogy ez nem a nap, hanem valaki más. Kicsit elhúzódtam, mert először homályosan láttam, majd amikor felismertem visszacsuktam a szemeim.
-Hé Csipkerózsika! Tessék felkelni, már 9 óra. - ahogy meghallottam kedves hangját, akaratomon kívül is elmosolyodtam, majd utána jutott el a tudatomig, hogy valójában mit is mondott.
Fénysebességgel ültem fel az ágyon, de meg is bántam, mert azonnal szédülni kezdte. Ezt követően fejemhez kaptam és inogtam mint egy felakasztott baba. Suga segítségemre sietve elkapott mielőtt leestem volna az ágyról. Nagy sóhaj hagyta el a számat és a szemben lévő ágyra pillantottam, ahol SoHyun békésen szuszogott, V karjai között. Várjunk csak... Mi van?? Azt hittem, hogy rosszul látok, de mégsem. 

-A barátnődnek rémálmai voltak. Mindenki próbálta lenyugtatni, de csak TaeHyungnak sikerült. Csodálkozom, hogy nem ébredtél fel rá. -adott magyarázatot a hátam mögött ülő srác.
 -Már megint?
Pár hónapja szinte mindig rémálmai voltak éjjel, egy ideig elmúltak, de ezek szerint visszajött.
-Valami Sissy-t emlegetett állandóan és azt akarta, hogy legyen mellette. - folytatta
-Az az én becenevem. - világosítottam fel.
-Tényleg! Még nem is tudom a teljes nevetek. - arcát felfújta, mint egy mókus, szemei pedig még inkább csíkot formáztak. Nagyon aranyos volt.
-Park Mi Young, de általában Sissynek szólítanak. A barátnőm pedig Kwon So Hyun.
-Aranyos neved van. 
-Szerintem meg nem. De azért köszi. - nem mertem a szemébe nézni.
Nem tudom miért, de a közelében mindig zavarban voltam és ezt nem is tudtam titkolni. Hevesen dobogó szívem így is elég gyorsan vert, de ahogy felemelte a fejem és kényszerített arra, hogy a szemébe nézzek már labdaként pattogott. Tekintetem még mindig nem a szemére tévedt, hanem telt ajkaira, amik résnyire voltak nyitva. Cselekvésemen halványan elmosolyodott és megnyalta száját. Kicsit megszeppentem, elhúzódtam tőle és meg is lepődtem, hogy engedi. 
-Bocsánat. - csak ennyit mondott és lemászva az ágyról az egyik szekrényhez ment. Abban keresgélt pár percig, majd az ölembe tett pár ruhát. -Nincs női ruhánk, de talán JungKook egy-két gönce jó lesz rátok. A másik szobában átveheted őket. Gyere, elkísérlek.
-Köszönjünk. - mosolyogtam rá

Amíg én a szobában öltöztem, ő az ajtó előtt őrködött. A szobában volt egy ágy és egy tükör is ami az ablak alatt, illetve mellett volt elhelyezve. Egy kisebb szekrény, és egy tv az állványával. Minden bútor kopott volt, nem is csodálom hiszen több, mint 15 éves ez az egész vidámpark. A tudat, hogy otthon aggódnak értünk és hogy bármelyik percben megtámadhatnak minket ezek a szörnyek... egyszerűen sírnom kell. De nem teszem, muszáj erősnek maradnom. Valahogy ki fogunk innen jutni, együttes erővel ki KELL jutnunk innen, mert itt fogunk elpusztulni. 

A tükör elé léptem és rájöttem, hogy meglepően jól állnak a férfi ruhák. Lehet nemet váltok... heh, jó is lenne. Óvatosan kinyitottam az ajtót és visszamentünk a két méterrel arrébb lévő szobába. Ablaknyitásra nem volt szükség, mert az hiányos volt pár helyen. Szóval levegőhiányban nem szenvedtünk, koszosnak se mondható a hely. Inkább szürke az egész helység, semmi faldísz, csupán egy kép lógott az ajtóval szembeni falon. Nem akartam nagyon szépíteni a helyen, mert a szabadulásunkat fogjuk megtervezni, amint SoHyun felkel.

Közben V is felébredt, fél órán át unatkoztunk Sugaval, majd eszembe jutott egy frappáns ötlet. 
-Körbevezetsz engem? - fordultam a mellettem fekvő sráchoz.
-Hogy eltudjatok szökni? - szemei csukva voltak, de nem aludt. Vagy csak akart, de én nem hagyom.
-Még ha akarnánk se tudnánk elszökni. 
-Ez igaz. Na gyere. - pattant fel hirtelen amivel le is fejelt, mert fölötte tornyosultam. 
Mindketten hangosan jajgattunk fejünket fogva. 
-Ennyire szerencsétlenek is csak mi lehetünk. - megtapogattam azt a részt ahol ért az ütés és mázlimra egy púp növekedett ott.
-Ezt hogy érted? - pillantott rá fél szemmel Suga.
-Kezdjük ott, hogy több évig nem láttuk egymást, aztán újra találkozunk szörnyekkel körülvéve. Aztán bármikor megtámadhatnak minket és a tetejébe még le is fejeljük egymást. Most mond, hogy ez nem balszerencse.
-Van valami benne. Viszont van jó oldala is az egésznek. Most újra élvezhetjük egymás társaságát, mint anno.
-Én ezt értem, de ilyen körülmények között kell?? 
-Még mindig jobb, mintha nem is találkoztunk volna.

Egy kicsit elgondolkodtam azon, hogy miért is történt minden úgy ahogy. Minden okkal történt volna? Az, hogy most itt vagyunk kb. 5 kilométerre a várostól? Az, hogy bármikor felfalhatnak minket? Az, hogy újra találkozok a gyermekkori szerelmemmel? És az is, hogy itt? Mind ez meg volt tervezve? Egyszerűen felfoghatatlan nekem ez az egész. Sok ez így egyszerre. 
-Akkor mehetünk vagy még elmélkedsz egy sort? - állt meg előttem.
Nem válaszoltam csak felhúzattam magam vele, szóltunk V-nek, hogy elmentünk felfedező körútra és lassan minden helységet bejártunk a három emeleten. Igaz a lábamat lejártam és lihegtem a sok lépcsőzéstől, de legalább ismerem a helyet. Már csak a tetőtér maradt. Egy vasajtó állta utunkat amit már megevett a rozsda. Ahogy kinyitottunk ismét erős fény csapta meg a szemem, hunyorítva kerestem Suga kezét, mert tényleg nem láttam semmit. Kézen fogtam és még több fénnyel találtam szembe magam. 

Ennek ellenére szóljon, hogy friss levegőt lélegezhettem be, ami nagyon jól esett. Mikor már valamennyire megszoktam a fényt elengedtem Sugat és körbenéztem a hatalmas vidámparkon. Szóval ezért mondták, hogy nem tudnának eltűnni innen a fiúk. Amit mi láttunk SoHyunnal az a negyed vidámpark se volt. Erős kezeket éreztem a vállamnál amik magához húztak és szorosan öleltek meg. Szájával puszit nyomott a nyakam hajlatába amitől végigfutott rajtam a hideg. Még jobban belebújtam a védelmet nyújtó karokba, hátradöntöttem a fejem amit a mellkasa támasztott és behunytam a szemem. Kezem belehelyeztem az övébe és összekulcsoltuk ujjainkat. Így élveztük a reggeli napfényt, a tiszta levegőt és a hatalmas területet, amit egy nap alatt képtelenség lenne megtenni... de még két nap alatt se. 

Sokáig élvezhettük volna a nap melegét, de vissza kellett mennünk. Kezeinket még ezalatt az idő alatt sem engedtük el és úgy léptünk be a szobába is. Meglepetésünkre már a többi fiú ott reggelizett, ki a kis asztalnál, ki az ágyán, ki pedig a puha szőnyegen. Senki nem szólt semmit, csak tömték a fejüket. Odasétáltam So Hyun ágyához, V szabad helyet adott én meg csak rámosolyogtam. Barátnőm lassan, de biztosan ébredezett aminek nagyon örültem. Remélni tudom, hogy ilyen hamar fel is épül, majd. Szükség lesz rá is a szabaduláskor. Résnyire nyitva szemeit mosoly jelent meg az arcán. Könnyek gyülekeztek ismét a szemebe, de ezúttal a boldogságtól. Megöleltem, ő pedig gyengéden viszonozta, amire már kicsordultak a szemem sarkában sorban álló könnycseppek. Erőt vettem magamon és elhúzódtam tőle.
-Hogy vagy? - kérdeztem szipogva.
-Már egy kicsit jobban. Viszont gyenge vagyok a vérveszteség miatt. És te? - válaszolt nekem a leghalkabb hangon.
-Megvagyok. Hamar épülj nekem fel vagy nem is tudom mit csinálok veled. - fenyegettem meg, a végén pedig elengedtem egy kósza mosolyt is.
-Igyekszem. - kuncogott halkan.
-Felébredtél? - ült le SoHyun másik oldalára V. - Azt hittem, hogy a karjaimban fogsz kimúlni. Nem lett volna jó érzés.
-Te segítettél rajtam? 
-Ühüm. - bólogatott - Bár meggyűlt veled a bajom. A ruhád is tiszta vér lett, így muszáj voltam másikat adni rád.
-Hogy mit csináltál?? - kerekedett ki barátnőm szeme....