27.rész

Elveszve...

 

MiYoung POV.

Ahogy felkeltem rossz érzés kerített hatalmába. Valami azt súgta, hogy tűnjek el, de még azt sem tudtam hol vagyok. Fekvőhelyem nagyon keménynek bizonyult, el is meredtem rajta rendesen. Csak felültöm után vettem észre, hogy a szabadban vagyok, még hozzá sötét éjszaka és egy öreg fa alatt pihentem eddig. Ekkor erős fájdalom tört a fejembe, muszáj volt a bal kezemre támaszkodni, mert a másikkal a testrészemet támasztottam. A kezem letételével egy hatalmas csípés érte azt. Rögtön felkaptam és megnéztem mi az. 

Rémülve vettem észre, hogy egy körülbelül nyolc centiméteres skorpió volt mellettem. Ám ezek után észleltem még valami félelem keltőt. Amin feküdtem egy sírhely volt és rá volt vésve a nevem és a születésem, valamint halálom éve. Fájdalom hasított a megcsípett kezembe és lüktetni is kezdett. Egyre jobban kezdtem szédülni és ezt lezárva egy erős ütést éreztem tarkómon, de még egy utolsó hideg szellő végigfutott testemen, mielőtt elájultam volna.

SoHyun POV.

-Végre kijutottunk! - mondtam megkönnyebbülve, amint az alagútból - az elején pincének néztünk - kijutottunk. 
-Ne örüljünk előre! A vidámparkból is kiszöktünk, de túl korán ünnepeltünk. - rontotta el a boldogságom Rap Monster. 
-Igaza van NamJoonnak. - mondta Jin - És ezután hova?  
-Valami olyan helyre ahol nem találhatnak meg minket. - mondta Rap Mon miközben erősen gondolkozott - Menjünk hozzánk! Ott van fegyverünk.
Nagyot sóhajtva indultunk megint útnak, ám ezúttal a fiúkhoz mentünk. 
-Nem siethetnénk egy kicsit? - kérdeztem mikor még csak a belváros szélén jártunk - Sissy... 
-Tudom jól SoHyun. - mondta NamJoon - Tényleg vegyük fel a tempót és siessünk. Már nincs messze. 

Ahogy NamJoon mondta már nem volt sok a házukig, így amikor beértünk, fellélegezve dőltem neki a nappali falának. Már majdnem, hogy sírtam. Két okból. Az egyik az volt, hogy van egy hely ahol félig-meddig biztonságban vagyunk. A másik ok pedig az volt, hogy mérhetetlen módon aggódtam barátnőmért. Fogalmam sem volt, hogy miért, de homlokán izzadságcseppek és fájdalom jele mutatkozott. Teste görcsbe rándult és időnként muszáj volt lefognunk, mert tomboló vulkánként ordított és ütlegelt.  

-Félek SoHyun. - ült le MiYounghoz, a kanapé elé - Mi történik vele mostanában? Miért ájul el időnként? Mit álmodhat? 
-Fogalmam sincs Yoon Gi. Azt tudom, hogy én is rettegek az állapota miatt és nem akarom, hogy baja essen.
-Ez már megtörtént. - lépett be a nappaliba NamJoon, majd a fiúk is - Egyetek valamit.
-Egy falat nem megy le a torkomon. - mondtam, majd az ablakhoz léptem.
-Talán én tudok segíteni valamennyit. - JungKook mondatára hátarfordultam.
-Hogyan?
-Még a suliban tartottak nekünk elsősegély oktatást, engem valamiért lekötött és az órákon ilyen esetekről is szó esett.
-Ha kiharapnak az ember hasából a vérszívó hibridek egy darabot? - nézett rá furcsán Tae.
Téged sem az eszedért szeretlek husi... 
-Nem. Hanem arról, hogy mit kell tennünk, ha valakinek megsérül a hasa, vagy épp belefúródik, felvágja valami. 
-Hát akkor tessék! - állt fel Yoon Gi - Gyógyítsd meg! 
 -Oké. Öhm kell géz, sok fertőtlenítő, vatta, tű és cérna. - sorolta végig az eszközöket, amiket Jin és JiMin már hozott is. Egy fájdalmas pillantással illettem barátnőm görcsbe rándult testé, majd visszaléptem az ablakhoz. Nem akartam látni, hogy mi történik és mit csinál a hasával JungKook. Csak azt szeretném ha meggyógyulna és minden rendbe jönne.

Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy olyan mértékben megijedtem Taehyung ölelésétől, hogy majdnem kivertem az ablak üvegét.
-Ennyire ijesztő vagyok? - néz át a vállam fölött.
-Nem, csak elbambultam. - bújok a karjaiba.
Lassan ringatni kezdett, ha nem lettem volna kipihent akkor rögtön elaludtam volna. Valamely szinten megnyugtatott ez a kis apró törődése. Részben ezért is szeretem, mert tudja mikor van szüksége az embernek törődésre. Részben azért, mert bármit megtenne értem - azt hiszem.