10.rész

Sötétben...

MiYoung POV.

 

A szívem összeszorult és gombóc nőtt a torkomban. Könnyeimtől már nem láttam, lábaim feladták a szolgálatot és összerogytak alattam. Mérhetetlen nagy fájdalmat éreztem a szívemben, féltem, hogy baj fog történni. Ha Yoon Gival történik valami akkor én belepusztulok. Talán... sőt biztos, hogy beleszerettem. Ez már rég igaz és nem lehet eltitkolni, mert ez észrevehető dolog. Rég nem éreztem ilyet, mint iránta... őszintén szólva még soha nem éreztem ilyet. Ha meglátom akaratomon kívül is feszült leszek és hevesen kezd verni a szívem. Nem bírok egy helyben maradni a közelében és ezt ő is jól tudja.

A szobába SoHyun lépett be a két fiúkkal együtt. Azonnal idesiettek hozzám és kérdésekkel bombáztak, azonban én egyre sem tudtam válaszolni.
-Na gyere! - segített fel J-Hope és az ágyhoz sétáltunk ahol leültetett -Mi a baj? - guggolt le elém
-Félek. - feleltem
-Mitől? - folytatta
-Hogy elveszítem. - ekkor még több könnycsepp gördült le az arcomon
-Jól van. Gyere. - kitárta karjait és én azon nyomban kihasználtam ezt. 
Valóságos vízesés csordult ki a szememből. Nem tudtam elrejteni, hogy mennyire félek nélküle. J-Hope ölelése valamelyest megnyugtatott, de mégsem annyira, hogy ezek az érzések elmúljanak. Azt akartam, hogy most az ő karjaiban legyek.
-Figyelj! - tolt el annyira magától, hogy a szemembe nézzen - Suga ügyes srác. Nem fog baja esni. Tudja, hogy fontos neked és neki is fontos vagy. Már csak azért is túléli, hogy újra lássa a mosolyod. Szóval amikor visszajön te csak mosolyogj és ő mindent megtesz azért, hogy ne essen se neked, se neki, se másnak baja. Megértetted?

Bólintottam és letöröltem a könnyeimet. Mély levegőt vettem és nagyokat pislogtam, hogy elmúljon a könnyáradat. SoHyunra és JungKookra pillantottam akik nem festettek a legjobban. Hiába pihentek rengeteget.
-Ti hogy vagytok? - kérdeztem 
-Én valamennyivel jobban, de még be kell forrnia a sebnek. - mondta JungKook
-Szintúgy. - jelentkezett SoHyun
-Jesszus. Itt bőgök, mint egy gyerek, ti meg majdnem meghaltatok. Úristen! - szidtam magam.
-Megértük, hogy mit érzel. - ült le mellém a bekötözött karú srác - Ezt nem kell szégyellni. Szerelmes vagy és félsz is. Természetes dolog.
-Akkor is. Sokkal nagyobb gondotok van, mint nekem és csak sajnáltatom magam. Komolyan mondom én egy fergetegesen nagy barom vagyok. - csóváltam a fejem és kínomban már nevettem.

A srácok nem mondtak semmit, de már nem is volt rá szükség. Úgy döntöttem, hogy elmegyek zuhanyozni és akkor talán kitisztul a fejem. Hát nem így volt. Egyet gondoltam és megkérdeztem, hogy felmehetnék-e a tetőre. Persze válasznak nemet kaptam, mert hát bármikor rám támadhat egy olyan izé. Ezt jól megmondtam. A lényeg az, hogy ki kellett találnom valamit. Gondolkodtam, gondolkodtam - mert én olyat is tudok - és eszembe jutott egy frappáns ötlet. Addig idegesítettem J-Hope-ot amíg végül igent nem mondott. Hogy hogyan? Folyamatosan kérdeztem tőle, hogy mehetek-e és ha azt mondta nem kérdeztem, miért? 

Boldogan sétáltam a tetőtér felé, mert hogy elértem a célom. Nem mondom, hogy nem féltem, mert mindig hallottam apró zajokat, mire a J-Hope-tól kapott pisztoly megszorongattam. Végül feljutottam a tetőre. Rögtön megcsapott a friss levegő és elém tárult a vidámpark félelmetes arca is. Sokkal kényelmetlenebb érzés kerített hatalmába, mint tegnap amikor Sugaval itt voltunk nappal. A fejem még fájt egy kicsit és fázni is kezdtem, de még nem akartam bemenni. Jót tett a friss levegő. Egy ideig elidőztem, vizsgáltam a tiszta eget amin a csillagok csak úgy világítottak. Nézelődtem, szóval el voltam. Ekkor hangokat hallottam a vasajtó felől, megijedtem és hátráltam, mert túl közel voltam az említett tárgyhoz. Hirtelen kivágódott és a szívroham majdnem rám jött, de megláttam Suga aggódó tekintetét amin megkönnyebbültem. Odafutott hozzám és nagy lendülettel megölelt, olyan szorosan ahogy csak bírt.
-Annyira féltem, hogy valami bajod esett. - hangja furcsa volt számomra, mégis ismerős. Szipogott egyet és megállapítottam, hogy már javában sírt. Jó volt érezni ismét a közelségét, de először lefagytam, majd utána viszonoztam a gesztust. 

Nem tudtam megszólalni, mert a sírás elfojtotta. Suga ölelése maga a megnyugvás volt számomra. Teljesen magába bolondított ez a srác és az elején én, hogy hogy nem ismertem fel? Nagyon keveset változott. Elhúzódtam egy kicsit, hogy megtekintsem arcát és sötét szemeit amik vörösre színeződtek a sírástól. Akaratosan is rá voltam szorulva telt ajkaira amiket birtokba is vettem. A hideg kirázott ettől a kellemes érzéstől. Szívem eszeveszettül dobogott amikor nyelvével végignyalt ajkaimon, amik kis is nyíltak engedélyt adva övéinek. Szinte perzselt az érzékszerve, megkapaszkodtam derekában és a hátában, ő pedig a szintén a derekam szorongatta. Azt kívántam, hogy ne érjen véget ez a csodás pillanat. Jobbat soha nem kívánhattam volna, mint ezeket az érintéseket, a törődést, a biztonságot nyújtó karokat. Ez volt az a pillanat amit nem akartam, hogy véget érjen. De a levegőhiány meggátolta ezt. 

-Miért jöttél fel ide egyedül? Tudod, hogy veszélyben vagy. Akkor meg? - szemei ismét könnyel teltek meg, de ezeket már egyből le is töröltem.
-Levegőre volt szükségem. Ki kellett tisztítanom a fejem. 
-Hah... Nagyon rám ijesztettél. - nyomta össze a homlokunkat
-Van nálam pisztoly. - vezettem kezét a combom mellé, egy kicsit el is vörösödött. -Ne csináld ezt. - a levegőt egyre szaporábban vette.
-Mit? - tettettem az értetlent, pedig jól tudtam, hogy nem nagyon tudja magát türtőztetni. -MiYoung, kérlek. - szemeit már becsukva tartotta.
-Oké.
-Menjünk vissza, jó?
Bólintottam és kézen fogva visszasétáltunk a sötét folyosókon keresztül. Boldog voltam, mert megint a közelemben lehet. Szinte szökkenve léptem be a közös szobánkba. 


-Azt hittem már meghaltál! - kiáltott fel J-Hope
-Kellett neked elengedned. Ha még egyszer ilyen alkalom lesz nem kímélek és egy golyót fogsz találni a fejedben. - fenyegette meg Yoon Gi  
-De hát ő akart annyira kimenni. Akkor meg miért én kapok? - mutatott rám  
-Te meg voltál olyan hülye és kiengedted. Gratulálok Hoesok. - tapsolta meg - Bebizonyítottad, hogy rád nem lehet bízni semmit és senkit.
-Jól van srácok most már elég. - intette le őket Rap Monster -Neked nem esett bajod? - fordult felém Megcsóváltam a fejem és ő tovább folytatta:
-Nagyszerű. Semmi baj nem történt. Most már pihenjetek egy kicsit.
Szó nélkül teljesítették a kérését, Suga félig feküdt az ágyon amikor nagy csörömpölés hallattszódott oda kintről. Mindegyik fiú egyből felpattant és egy-egy fegyvert magukhoz véve lopakodtak az ajtóhoz.